A feketén foglalkoztató vállalkozások kiszűrésére és a munkaerőpiac tisztítására tett javaslatot az atipikus foglalkoztatásban érintett négy legnagyobb érdekképviseleti szervezet, amelyek a kormánynak is eljuttatták javaslataikat - közölte az MTI-vel a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ).
Az SZTMSZ, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ), a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁK-ÉSZ), valamint az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) többek között azt javasolja, hogy a tisztességtelenül működő és egyébként nem tetten érhető vállalkozások mozgásterének minimalizálása érdekében vezessék be a fordított áfát az Európai Unió által engedélyezett leghosszabb ideig.
Az érdekképviseletek szerint - szigorú keretek között - be kellene vezetni az ágazati minimális szolgáltatási díjat, emellett úgy vélik, hogy a kölcsönzési tevékenység gyakorlásának szigorúbb feltételekhez kötése is hozzájárulna a piac tisztulásához.
A közlemény idézi Köves Balázst, az SZTMSZ elnökhelyettesét, aki elmondta: az atipikus foglalkoztatás aránya az európai trendeknek és rugalmas munkaerő-piaci kihívásoknak megfelelően az elmúlt években erőteljesen nőtt, a fejlődés mértékét mutatja, hogy mára körülbelül 130 ezer kölcsönzött, és 150 ezer diák dolgozót foglalkoztatnak évente.
Munkahelyteremtő hatása mellett talán a legfontosabb szempont, hogy a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű munkavállalók többszörös hatékonysággal integrálhatóak a munka világába atipikus foglalkoztatás keretében, ezért is nagyon fontos a piac tisztítása - hangsúlyozta Köves Balázs.
A megrendelőt is megbüntethetik
A szabálytalanul működő, vagy kifejezetten a közbeszerzéseken induló és a költségvetés megkárosítására létrehozott fedővállalkozások jellemzően igen alacsony árajánlataikkal tudják megnyerni a piaci és közbeszerzési tendereket, majd a cégek abból szereznek komoly hasznot, hogy nem fizetik be az áfát, illetve a közterheket munkavállalóik után - hívja fel a figyelmet az SZTMSZ.
Hozzáfűzik: az irreálisan alacsony szolgáltatási díjak egy hozzáértő HR-vezető vagy cégvezető számára egyértelműen jelzik, hogy az ajánlati ár sem az ajánlatot adó vállalkozás működésének költségeit, sem pedig a foglalkoztatásra ajánlott munkavállalók bekerülési költségeit nem fedezik.
A megrendelő az alacsony szolgáltatási díjakért nagy árat is fizethet: a Nemzeti Munkaügyi Hivatal egy ellenőrzés során akár arra a következtetésre is juthat, hogy a munkaviszony valójában közvetlenül a megrendelő és a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállaló között jött létre. Ebben az esetben a bejelentés elmulasztása miatti, fejenként 100 ezer forintos bírság megfizetésére közvetlenül a megrendelőt kötelezik, de természetesen a munkavállalók után be nem fizetett közterheket is a megrendelőn kérik számon - olvasható a közleményben.
Az érdekképviseletek szerint több szigorítás is kellene, hogy kiszűrjék a renitens cégeket.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
29 perce
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
2 órája
-
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
2 órája
-
Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
2 órája
-
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
3 órája
-
Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
3 órája
-
Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
3 órája
Mfor.hu Top24
- Költségvetés: élete talán legfontosabb felszólalására készül Magyar Péter
- Átutalások is bizonyíthatják Szijjártó Péter és Szergej Lavrov összejátszását
- Kapaszkodjon a telefonjába, mert jó ideig nem lesz olcsó mulatság újat szereznie
- Drámai módon terjed a pszichológiai manipuláció, az Oscar-díjas magyar rendező nagyapját is kiforgatták a vagyonából
- Ezért is még többet fizethetünk novembertől, minden darab után
- Elon Musk már tudja: két szóval elintézte Amerika legnagyobb gondját
- Karácsony Gergely szerint Budapest befűtött
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
- Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész 2026. október 14. 18:20
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Nemzetközi
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Újra csatlakoznának az Európai Unióhoz.
29 perce
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Az ukránoknak óriási szükségük lenne a tranzitra.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Az eszköz hatékony lesz dróntámadás esetén.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóingatlanok terjeszkedése?
12:51
-
Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából
12:03
-
Mozgalmas hét volt Budapesten, a Richter, a Mol és az OTP is híreket kapott
11:11
-
Egyre ijesztőbb mértékben fogy a magyar lakosság?
09:51
-
Tele a naptár – ezeket az adatokat a magyar kormány is nagyon várhatja
08:54
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
2026. október 17. 15:56
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
2026. október 17. 16:48
-
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
2026. október 18. 10:31
-
Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
2026. október 17. 13:26
-
Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
2026. október 17. 16:24




