3p
A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 3,8, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,8, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Mennyit viszünk haza?

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 500, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 5,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 157 540 forintra emelkedtek, ami 5,3 százalékos növekedésnek felel meg, a közszférában a nettó átlagbér 136 452 forint, ami 6,8 százalékos béremelkedés, de ebben nincsenek benne a közmunkások. A nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

Bruttó bérek

Idén az első tíz hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 400, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 223 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 000 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,8 százalékkal haladták meg a 2012. január–októberit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,7 százalékkal nőttek. A költségvetés területén – közfoglalkoztatottak nélkül – átlagosan 5,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,8 százalékkal, 208 700 forintra emelkedett. 

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (468 600 forint), ezt az információ és kommunikáció (426 300 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (392 800 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (154 300 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (167 000 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Jutattások

Az átlag csalóka?

Egy nemrég készült felmérés szerint hiába a jóval 200 ezer forint feletti átlagérték, a legtöbb munkavállaló - a sokaság 35 százaléka - havi bruttó jövedelme 90 és 130 ezer forint közötti, messze elmarad az országos átlagtól. Részletek >>

Január és október között a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 200 forint  –  az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9900 forint juttatást kaptak ezen a címen. 2013. január–októberben a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. 


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG