1p
Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök. Így utólag már elárulta a kormányfő, mi lett volna a koncepciójuk: az állam szerette volna kifizetni vagy a munkáltatókkal kifizettetni a diákhitelt, de ezt nem volt idejük elmondani a diákoknak.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a felsőoktatás átalakításáról szólva kifejtette: a kormány nyílt lapokkal játszott, volt elképzelése arról, hogy miként jut el a kitűzött célokhoz, azonban a diákok nem értettek egyet ezzel, félelmet keltett bennük. A kabinet ezért a rendszer egyszerűsítése, a különböző kedvezmények összevonása mellett döntött.

Nem is a diákoknak kellett volna visszafizetni a diákhitelt?

A 2013-ban felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer főnél. 16 olyan szak lesz, melyen nem vehető igénybe a teljes állami ösztöndíj (részösztöndíj jövőre nem lesz). A nem támogatott szakok listája >>

A korábbi koncepciót idézve elmondta, lett volna mintegy tízezer teljes ösztöndíjas hely, továbbá részösztöndíjas helyek és diákhitel, amelyet valójában szintén az állam fizetett volna, "de mire ennek a rendszernek a teljes képe kibontakozott a hosszú szakmai viták után a kormánydöntésekkel, addigra a diákok már (...) elsöpörték, nem kellett nekik".

A miniszterelnök kiemelte, nem akarták eladósítani a fiatalokat, mert fel kellett volna venniük ugyan az állami diákhitelt, de azt a tanulmányok után a közszférában való elhelyezkedés esetén az állam azonnal kiváltotta volna, a magánszektorban pedig a munkaadónak kellett volna fizetnie a kölcsönt, úgy, hogy ezt az állam elismeri az adó- és járulékfizetésnél. Ezeknek az elképzeléseknek a megvitatása azonban elmaradt a diákok körében kialakult félelem miatt - mondta. (Ilyen elképzelésről eddig valóban nem volt szó, Balog Zoltán miniszter is úgy fogalmazott hétvégi sajtótájékoztatóján: "A kormány meghallotta azt az üzenetet, hogy a hallgatók ne kezdjék adóssággal az életüket.")

Nagyszerű dolog a diákmozgalom

A diákok tüntetéseiről azt mondta, minden diákmozgalomnak - amelynek szervezésében neki is volt része már 1982-ben az ELTE-n - megvan a természetrajza, életérzések adódnak össze: jó társaság van, az ember úgy érzi, neki van igaza, "ráadásul fiatalok vagyunk, egészségesek, szerelem van, együtt vagyunk". A diákmozgalom tehát nagyszerű dolog - folytatta Orbán Viktor -, amely sohasem parancsszóra kezdődik, de nem is áll le parancsszóra, és mindig megjelenik benne a politika, az ellenzék ugyanis megpróbálja felhasználni a megmozdulásokat, hogy uszítson a kormány ellen. A kormányfő szerint az a fontos, hogy mindenki megőrizze a tisztánlátását, "a diákok is biztosan tudják, mi az a pont, amíg ők alakítják az eseményeket, és mikor (...) manipulálják őket".

Nincs pénzünk diplomásokat képezni a norvégoknak

Az interjúban a felsőoktatás átalakításának céljai között említette a kormányfő a minőség növelését azért, hogy a hallgatók ne olyan diplomákat szerezzenek, amelyeket a való életben nem tudnak használni.

Emellett öt százalék alá akarják csökkenteni a lemorzsolódást, nem szerencsés ugyanis, hogy száz fiatalból 25-30 nem végzi el az egyetemet, főiskolát - folytatta, majd - utalva a hallgatói szerződés intézményére - arra is kitért, hogy Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy közpénzből képezzen diplomásokat például a németeknek, az osztrákoknak vagy éppen a norvégoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG