Teljes hátraarc
Giró-Szász András ma azt jelentette be, hogy a kormány határozatban döntött arról mai ülésén, hogy pontszám szerinti, "felülről nyitott" rendszert vezetnek be a felsőoktatásban a keretszámok meghatározása helyett. Korábban a szaktárca 10 480 fős államilag támogatott képzési helyet finanszírozott volna a tervek szerint, a tiltakozások hatására a kormány változtatott. Eltörlik a keretszámokat, ezek után az emberi erőforrások minisztere szakokra lebontva határozza majd meg azt a minimum pontszámot, amivel az államilag támogatott képzésekre be lehet majd jutni.
A kormány úgy határozott, hogy jövőre - a tavalyi tanévhez hasonlóan - 55 ezren kezdhetik meg az állam 100%-os támogatásával tanulmányaikat. Mivel a rendszer felülről nyitott, ez a szám egy minimum küszöböt jelöl, vagyis akár ennél többen is mehetnek majd "ingyenes" képzésre.
Nem elvárható, hogy jóléti államok orvosait képezzük
Az "ingyen képzésnek" azonban ára van, egyrészt meg kell felelni a minőségi kritériumoknak, ami a felvételi pontszám elérésével teljesíthetnek a diákok. Másrészt "meghatározott időn belül" el kell végezni az egyetemet, főiskolát a diákoknak, nem ragadhatnak bent a rendszerben. Végzés után tudásukat pedig itthon kell kamatoztatniuk. Giró-Szász András szerint nem elvárható Magyarországtól, hogy jóléti államok orvosait, értelmiségét képezze ki - a kormányszóvivő ezzel az elvándorló diplomásokra célzott. Szerinte ez a kérdés jelenleg Franciaországban, Szlovákiában, Lengyelországban és többek között Romániában is napirenden van, az ugyanis kérdés, egy ilyen jellegű röghöz kötés mennyire összeegyeztethető az EU alapszerződésével.
A most bejelentett lépés részleteit az emberi erőforrás-miniszter dolgozza ki karácsonyig, így például, hogy mely szakokon mennyi pont kell majd, hogy meddig kell itthon dolgozni a diplomaszerzés után vagy hogy mit is jelent pontosan az, hogy "időben kell elvégezni az egyetemet".
Honnan lesz erre pénz?
A több diákhoz persze több pénz is kell. A kormányszóvivő azt mondta, a kormány a felsőoktatási intézmények adósságainak egy részét átvállalja, ez 10 milliárdos könnyebbséget jelent az ágazatnak, ezen felül újabb 10 milliárdos "plusz", hogy az uniós projektek önrészét is magára vállalja a büdzsé, illetve átvizsgálják a magáncégekkel kötött PPP-konstrukciókat, és a köz számára hátrányos szerződéseket újratárgyalják vagy felbontják. Utóbbi is hozzájárul az egyetemek tehercsökkentéséhez, de egyelőre nem tudni mennyivel. A kormányszóvivő szerint ezzel a felsőoktatás 24 milliárddal több forráshoz jut 2013-ban, mint idén. A költségvetés zárószavazása előtt a szektortól újabb 11 milliárdot vontak el, vagyis a jelenleg elfogadott 2013-as büdzsé szerint 34 milliárddal kevesebből, összesen 123,5 milliárdból gazdálkodhatnának jövőre az egyetemek.
A fent említett tehercsökkentéseken kívül önmagában több forrást jelent a felsőoktatásnak a nem létező keretszámok bővítése, a finanszírozás alapja ugyanis továbbra is normatív támogatás, vagyis minél több hallgató iratkozik be egy intézménybe, az annál több támogatást kap (igaz, a normatíva összegét 2008 óta nem emelték). Emellett pedagógusi- és sportösztöndíjak is lesznek, ami szintén javíthatja a felsőoktatási műhelyek költségvetési pozícióit.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nem fogja kitalálni, milyen konzulátust nyitott meg Szijjártó Péter
21 perce
-
Nem csak a jazzfesztiválért érdemes Porecbe menni
3 órája
-
Érdekes részletek derültek ki Charlie Kirk feltételezett gyilkosáról
13 órája
-
Újabb uniós ország növeli a nyomást Izraelen Gáza miatt
13 órája
-
Negyedével növelné árbevételét a BÉT-en jegyzett magyar kibervédelmi cég
13 órája
-
Hihetetlen, mit művel a forint, rég volt ennyire erős
14 órája
-
A szegények járnának jól egy Tisza-kormánnyal? Ez Viszont Privát
14 órája
- Washingtonnal telefonált Szijjártó Péter – az energiaellátás is szóba került
- Körmére néz a hatóság a visszaváltási díjjal trükközőknek
- 30 ezer forintos utalvány: itt van, mire lehet elkölteni
- Orbán Viktor messziről üzent: készíthetjük a bugyellárist?
- Berúgta az ingatlanpiacot az Otthon Start, madárként szárnyalnak a lakásárak
- Nem fog hinni a szemének szombaton a benzinkúton
- Valami nem stimmel az Otthon Start körüli ígéretekkel – itt vannak a friss számok
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
Nem fogja kitalálni, milyen konzulátust nyitott meg Szijjártó Péter
Váratlan országban barátkozott a miniszter.
Újabb uniós ország növeli a nyomást Izraelen Gáza miatt
Franciaország fokozni kívánja a nyomást az izraeli kormányra, hogy vessen véget a gázai háborúnak,
Negyedével növelné árbevételét a BÉT-en jegyzett magyar kibervédelmi cég
Az idei év első hat hónapjában 542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a ViVeTech Nyrt.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
16:39
-
Nyereményjáték – LEZÁRVA
16:11
-
Drágul az USA-ba történő utazás – közel duplájára nő az ESTA díja
14:58
-
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – indul az Év Szállodája 2025 pályázat!
14:27
-
Kisiklott és árokba borult egy vonat Magyarkútnál
12:10
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Új Sinsay üzlet nyílik az Agria Parkban
16:42
-
Már napok óta nem lehet tudni, hogy mi a sorsa a Kepes Központ értékes műtárgyának
15:06
-
Magyarországnak szakítania kell az orosz gázzal és atomenergiával az amerikai energiaügyi miniszter szerint
13:46
-
A Gombosi Pálinkafőző elkövetkezendő időszaki munkái: Cefrézés és Hagyományos Ízek
10:15
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Megint lángol az orosz olaj, megérkezett Ukrajna válasza
2025. szeptember 12. 13:16
-
Felvonul az orosz haderő a NATO határaira
2025. szeptember 12. 10:36
-
Dupla eladósodottságot is hozhat az Otthon Start
2025. szeptember 12. 09:17
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
2025. szeptember 12. 10:23
-
Nagy bejelentést tett Donald Trump Charlie Kirk feltételezett gyilkosáról
2025. szeptember 12. 15:23
