8p
Az óvodalátogatás nem csak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik nagy szerepet, hanem az iskolás éveket is előkészíti. Az iskolakezdés mégis okozhat nehézséget a kicsiknek, hiszen egy teljesen új világba csöppennek, amikor elsőosztályosokká válnak. Ez az időszak nem csupán fizikailag és szellemileg jelenthet plusz kihívást a gyerekeknek, hanem pszichésen is megterhelő lehet.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Amíg az óvodakezdésnél a gyermeknek ahhoz kell alkalmazkodnia, hogy bizonyos időre el kell válnia a szüleitől és a megszokott környezetétől, és új szabályrendszerhez, valamint a közösségi együttéléshez is hozzá kell szokni, addig az iskolakezdés egy teljesen új közösség elfogadása mellett számos más elvárást is támaszt a gyermekek elé.Mindezekkel a kihívásokkal a gyermek mellett a szülőknek is meg kell küzdeniük, amely eleinte nagyobb testi és lelki erőfeszítést kíván meg a család minden tagjától - írja a Privátbankár.hu-nak küldött összefoglalójában Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, a WEBBeteg gyermekpszichológusa.

A szakember szerint nem csak a családnak, de az általános iskolai pedagógusoknak nagy szerep jut a kisgyermekek tanulásra nevelésében és az iskola elfogadtatásában, azonban ez csak úgy sikerülhet jól, ha az iskolakezdés előtt a szülők a megfelelő előkészületekkel megalapozzák ezt a folyamatot.

Lássuk, mik a legjelentősebb változások iskolakezdés idején

  • A napirend lényegesen kötöttebbé válik a korábbinál (pl. nem lehet fél órával később érkezni az iskolába, csak azért, mert lassabban sikerül reggelizni, és a nap nagy részében nem döntheti el a gyermek, hogy milyen tevékenységet választ, például nincs délutáni pihenő).
  • Folyamatos teljesítményhelyzetbe kerül a gyermek, ami eddig ismeretlen volt számára.
  • Új típusú fizikai terhelés éri a kicsiket (pl. iskolatáska, 6-8 x 45 perces ülés).
  • Kötöttebb viselkedési elvárásokkal szembesülnek a gyerekek (pl. illemszabályok gyarapodása, 45 perces kommunikációs stop a kortársakkal, órai jelentkezés stb.).

Várjunk az iskolakezdéssel még egy évet?

Nagyon fontos, hogy az iskola elkezdése előtt a gyermek érdekeit szem előtt tartva mérlegeljünk! Fogadjuk el, amennyiben gyermekünk (aki bár betöltötte a 6. évét vagy akár már a hetedikhez közelít) még nem mondható iskolaérettnek. Ezt az óvónők többnyire reálisan és objektíven ítélik meg, de kérhetünk segítséget a helyi pedagógiai szakszolgálatoktól is, ha bizonytalanok vagyunk. Ez azért jelentős szempont, mert ha még nem alakult ki az a gondolkodási és viselkedési mód a gyermekben, amit az iskola elvár, akkor az ebből fakadó stresszhelyzetekkel az évkezdés után nagyon hamar szembesülni fogunk. Ami nagyobb baj, hogy a gyermek isazonnal szemben találja magát azzal, hogy nem képes megfelelni az egyre növekvő elvárásoknak, a kudarcélmény pedig hosszú távú negatív hatást fejthet ki alelkivilágára és a tanulmányi előmenetelére.

Így hangoljuk hatékonyan az iskolakezdésre a csemeténket

Ahhoz, hogy a gyermekeknek a lehető legkönnyebb legyen az átállás, a szülőknek mindenképpen fel kell készíteni az iskolakezdésre őket, de nem mindegy, hogy hogyan!

  • Ne „rémisztgessük” a gyereket az iskolával! „Az iskolábannem játszhatsz majd annyit.”„A suliban nem mehetsz ki akármikor mosdóba.” – ezek és az ehhez hasonló mondatok könnyen elbizonytalaníthatják a gyerekeket, esetleg félelemérzetet okozhatnak bennük, ezért kerüljük az efféle, negatív érzéseket, esetleg szorongást kiváltó figyelmeztetéseket.
  • Meséljünk spontán az iskoláról! Jó ötlet a saját iskolaéveinkről beszélni, hiszen a gyermek így meggyőződhet róla, hogy egyszer mi is átéltük azt, ami rá vár, így bizalommal fordul majd később is hozzánk a kérdéseivel. A történetekben és az iskoláról szóló beszélgetésekben javasolt inkább az iskolába járás pozitív oldalaitkidomborítani. Például azt, hogy mennyi új és érdekes dolgot tanulhat meg és próbálhat ki, hogy mi mindenre lesz majd képes, miutánmegtanult olvasni és számolni, hogy mennyi új gyereket ismerhet meg, és mennyivel önállóbbá válik majd.
  • Válaszoljunk őszintén! Az óvodáskorú gyermekek rendkívül érdeklődőek, általában már az ovi utolsó évében elkezdenek kérdezősködni az iskoláról. Ilyenkor mindig az igazat kell válaszolni a nekik, hiszen a rájuk váró feladatokat és elvárásokat akkor sem kerülhetik ki, ha elhallgatjuk előlük őket. Beszéljünk nyíltan, ha például ha szóba kerül, hogy bizony lesznek olyan változások is az iskola miatt, amik nem feltétlenül a kedvükre valóak (pl. a koránkelés).
  • Vonjuk be az előkészületekbe a kicsiket! Az iskolára hangolódásban sokat segíthet, ha a gyermek aktívan részt vesz az iskolakezdéshez szükségesteendőkben (pl. füzetcsomagolás, vignetta ragasztás). A felkészülésnek szintén fontos állomása lehet a tanszerek vásárlása. Hagyjuk meg ennek a kissé rituális voltát, és ha van rá lehetőségünk, akkor engedjük a gyermeknek kiválasztani a felszerelés azon darabjait, melyeket nem határoz meg előre az iskola.

Nem hiba, ha a gyermek még nem tud olvasni

A szülők körében számos tévhitél azzal kapcsolatban, hogy az iskolakezdésre mi mindent kell megtanulniuk a gyerekeknek. Valószínűleg a csemeténk mindent elsajátított, amire szüksége van ahhoz, hogy megkezdhesse tanulmányait, ha nincs észlelhető lemaradás a fejlődésében (ezeket a szakemberek, óvodai dolgozók figyelik és jelzik). Nem kell tehát olvasni tanítanunk, folyton számoltatnunk, vagy foglalkoztató füzetekkel elárasztanunk. Sőt, kifejezetten az a leghasznosabb, ha engedjük őket friss levegőn mozogni, kirándulni, sportolni és a többi gyerekkel játszani. Sok szülő nem tudja, hogy a mozgás hatására fejlődnek azok az idegpályák az agyban, melyek elősegítik a tanulási folyamatokat.

Ne várjunk csodákat a gyermekektől!

Amikor elkezdődött az iskola, fontos, hogy a szülő reális elvárásokat támasszon gyermeke felé. Egy aktív, szabályszegő óvodásnak természetes, hogy eleinte nem lesz kiváló a magatartása, a gyengén rajzoló gyermek pedig valószínűleg nem fog rögtön gyöngybetűkkel írni – azonban ezek a készségek folyamatosan fejleszthetők.

Javasolt ellenben a gyermek erőfeszítéseit rendszeresen dicsérni, eredményeit kiemelni, ugyanakkor a hibáira is mindigfigyelmeztessük, de ne hangsúlyozzuk azokat. Ami nagyon fontos, hogy ne azt érezze a gyermek, hogy a szülői szeretet és elfogadás a teljesítményétől függ. Ezzel együtt persze szükség van arra, hogy legyen egy követelményrendszer a szülő felől, de ez inkább arra vonatkozzon, hogy a gyermekképességei szerint a legtöbbet hozza ki magából. Az önállóság sem fog egyik napról másikra ugrásszerűen kialakulni: már az óvodáskorban el kell kezdeni arra szokatni a gyermeket, hogy a saját dolgait rendben tartsa, például, hogy önállóan öltözködjön.

Tanulni, tanulni, tanulni – vagy mégsem?

Az első iskolaévben nem várható el a gyerekektől, hogy egész nap a tanulással foglalkozzanak.Az óvodából általános iskolába vezető úton is fontos betartani a fokozatosság elvét. Az 1. osztályosoknak még nem javasolt az iskola melletti külön foglalkozás, maximum a heti egy alkalommal történő sportolás, ha igényli a gyerkőc, de főleg a szabad játék az, amivel levezetheti a feszültségét.

Mindig beszélgessünk az iskolában történtekről

A gyermek várakozását, lelkesedését sajnos, sokszor letörik az első hetek az iskolában, amikor szembesül a kötöttségekkel, a folyamatos feladatokkal és versenyhelyzettel, valamint a monotonitással. Engedjük, hogy feszültségét megfogalmazhassa és – elfogadott keretek közt – levezethesse.

Támasszunk felé reális és jól megfogalmazott elvárásokat, de ne büntessük a hibákat, főleg az első szárnypróbálgatásoknál. A jutalmazás formája elsődlegesen a dicséret legyen, és ne tárgyi jutalom. Emellett igyekezzünk a gyermek önmaga felé irányuló elvárásait racionális keretek között erősíteni, hogy ne a mi kedvünkért tanuljon, hanem saját maga miatt (ez később nagy segítség lesz). A gyakorlásokat, házi feladatokat igyekezzünk a minimálisan szükséges szintre és időtartamra csökkenteni alsós gyerekeknél, hogy még kellő mennyiségű idejük maradjon a „gyerekes” dolgokra, így nem fogják teherként megélni a tanulást.

Testi tünetek az iskola miatt mikor kezdjünk aggódni?

Gyakran előfordul, hogy az iskolakezdés egy élethelyzeti krízisként jelenik meg a gyermeknél, ami változatos tünetekképében manifesztálódhat: például bepisilés, visszatérő hasfájás, dadogásszorongás vagy alvásproblémák. Nagyon fontos figyelni a jeleket és hogy meddig, milyen intenzitással jelennek meg. Ha tartóssá válnak, vagy fokozódó tendenciát mutatnak, akkor mindenképpen és minél hamarabb keressünk fel szakembert, mert a problémákat különben hólabdaszerűen görgethetjük majd magunk és a gyermekünk előtt egész tankötelezettsége alatt. Mindemellett fontos tudni, hogy a tünetek hátterében nem csak az iskolával járó pszichés terhelés állhat, ezért minden típusú panasz esetén javasolt orvosi kivizsgálással kezdeni - tanácsolja a gyermekpszichológus.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG