3p
Befektetési igazgatót nevezett ki az Altera: Székely Gábor csatlakozik a Wallis autós vállalataihoz.
Székely Gábor a Privátbankár.hu és a Budapesti Értéktőzsde közös rendezvényén 2017. februárjában. Fotó: Izsó Márton / Privátbankár.hu

Székely Gábort nevezte ki befektetési igazgatójának az Altera Nyrt. azzal a céllal, hogy a jelentős tőzsdei és vállalatvezetői tapasztalattal rendelkező szakember irányítsa a Wallis Alterán keresztül tőzsdére lépő autós cégeinek, és a csoportot összefogó befektetési társaságnak a további növekedését, tőkepiaci tranzakcióit.

A társaság ezzel a lépéssel folytatja a felkészülést az aktív tőkepiaci működésre, miközben a tervek szerint halad a Wallis Csoport autós vállalatainak tőzsdére lépése. Ennek keretében az Altera tulajdonába kerül a Wallis négytagú gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja. A lépéssel az Altera alaptőkéje közel tízszeresére, 3,4 milliárd forintra emelkedik, és tavalyi 66,3 milliárd forintos árbevételével a Budapesti Értéktőzsde hetedik legnagyobb vállalata lesz.

Az Appeninn korábbi vezetőjét igazolták le

Székely Gábor évtizedes vállalatvezetői és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezik, miután részt vett Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő ingatlanbefektetési társaságának, az Appeninn Nyrt-nek 2009-es megalapításában, melynek aztán vezetője is volt. A szakember tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Pénzügy szakán végezte, majd ezt követően az ingatlanüzemeltetési- és befektetési piacon szerzett széleskörű tapasztalatokat, valamint tanácsadóként segítette jelentős hazai vállalatok tőkeműveleteit, szakértőként pedig ipari termelőüzemek értékesítésébe is bekapcsolódott. Befektetési igazgatóként korábbi sikeres tapasztalataira és tudására építve felel az Altera tőkepiaci jelenlétéért, a befektetési holding új befektetéseinek felkutatásáért és azok lebonyolításáért. Feladata, hogy az esetleges befektetési tranzakciók során a társaság a lehető leghatékonyabban vegye igénybe a nyilvános tőkepiac nyújtotta finanszírozási lehetőségeket, tekintettel arra, hogy a tőzsdei megjelenéssel a Wallis célja, hogy autós vállalatcsoportja tovább növekedjen.

Hosszú távon részvény– és kötvénykibocsátásban is gondolkodik a Wallis-csoport, amely terjeszkedése fontos állomásának tekinti a tőzsdét. Növekedést és osztalékot is ígér a befektetőknek, azt mondja, vonzó célpont lesz az értékpapír - részletek >>
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG