2p
Sztrájkot hirdetett szerdára a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak szakszervezete.

A Vereinigung Cockpit (VC) hétfői közleménye szerint a 24 órás sztrájk szerdán hajnalban 3 óra 1 perckor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot.

Az olasz és ír megállapodás a németeknek nem pálya

Hangsúlyozták: nem lehet irányadó a németországi pilóták számára a kollektív szerződés ügyében az olaszországi és az írországi pilótákkal kötött megállapodás, mert fontos ügyek kimaradtak. Az írországi pilótákkal még nem egyeztek meg a fizetésekről és a munkakörülményekről, így akár újabb sztrájkok is lehetnek Írországban, Olaszországban pedig "számunkra nem megfelelő módon szabályoztak a munkaidővel és a fizetéssel kapcsolatos szerkezeti kérdéseket" áll a közleményben.

Mikor lesz ennek vége?

Nem elég a 60 milliós fizetés

A dolgozók jobb munkakörülményeket és előnyösebb juttatási rendszert követelnek. A cég szerint a pilóták átszámítva már így is évi hatvanmillió forintot keresnek, ráadásul év elején kaptak béremelést. A sztrájkok hátteréről itt írtunk >>

Hozzátették, hogy az 1984 óta működő Ryanairnél most először megkötendő kollektív szerződésről szóló vitában már régóta sürgetik közvetítők bevonását, de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól és "időhúzásra játszik".

A VC újabb tiltakozó akciójával folytatódik a Ryanairnél nyáron kezdődött sztrájksorozat, amelyben németországi, írországi és olaszországi mellett spanyolországi, a portugáliai és belgiumi alkalmazottak - pilóták és fedélzeti személyzeti tagok - vettek részt.

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG