Az egyesület előrejelzése szerint a forgalomba helyezett új kishaszon járművek száma 5 százalékkal 12 ezerre nő 2012-ben, a motorkerékpároké 32 százalékkal 2 500-ra, míg a nagyhaszon járművek esetében 12 százalékos csökkenéssel számolnak, azt várják, hogy összesen 3 800 nagyhaszon járművet helyeznek majd forgalomba az idén.
Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke beszámolt arról is, hogy a tavalyi gazdasági folyamatok nem támogatták az új gépjármű forgalomba helyezéseket. Mint mondta, 2011-ben a telített piac utáni korrekció folytatódott. A szakértő szerint nem várható jelentősebb változás, a magán vevők a használt autók felé mozdultak, és mozdulnak, visszaesett a szolgáltatói tevékenység, az autósok elpártoltak a márkaszervizektől és a legális javítóktól, erősödött a feketegazdaság, egyre terjed az ellenőrizetlen alkatrészek beépítése.
A szakértő hozzátette, hogy tavaly a cégautó részarány és volumen 70 százalékra nőtt. A változások közül örvendetesnek nevezte, hogy 2012-ben lehetővé válik a 125 köbcentiméteres, maximum 11 kilowatt teljesítményű robogók vezethetősége B kategóriás jogosítvánnyal, ami fellendítheti a legális robogó piacot.
Különösen fontosnak tartotta a regisztrációs adó csökkentését, a cégautó adó szerkezetének változtatását, valamint a nyílt végű pénzügyi lízing és a tartós bérlet áfa visszaigénylési tilalmának megszüntetését.
Hanczár Zsolt, a Magyar Lízingszövetség elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte: a jogszabályváltozások hatására a készpénzért vagy hitelre történő vásárlás az idei évtől lényegesen drágább megoldás lehet, mint a nyílt végű pénzügyi lízing vagy tartós bérleti konstrukció, azon személygépjárművek esetén, amelyeket igazolhatóan céges használatra terveznek igénybe venni.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének várakozásai szerint az idén 15 százalékkal 52 ezerre nő a forgalomba helyezett új autók száma. Az egyesület szerint az új adójogszabályok segíthetik a gépjármű kereskedelem lassú kilábalását, a gyenge forint azonban hátráltathatja ezt a folyamatot.
A rovat támogatója:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
„Száz százalékig szolidáris” Lengyelországgal Orbán Viktor
11 perce
-
Dupla eladósodottságot is hozhat az Otthon Start
körülbelül 1 órája
-
További visszaesés a legtöbb ipari ágazatban
körülbelül 1 órája
-
Szép számok jöttek a magyar építőiparról, de vannak azért aggasztóbb adatok is
2 órája
-
Bajban a Sotheby's
2 órája
-
Halálos kór terjed, lezártak egy járást Mongóliában
2 órája
-
Megdörzsöli a szemét, ha meglátja, mennyit ér a forint
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kemény intézkedések követték a MiG 29 alkatrészlopást a légibázisokon
- Szijjártó Péter üzent Paks II.-ről: ne bontsanak pezsgőt az ellendrukkerek!
- Nagy Márton törvényjavaslatai: szorosabb ellenőrzés a kriptóra és az Airbnb-re
- Bekeményítettek a lengyelek az orosz drónok miatt
- Tanulságos ábra – itt megnézheti, hogy az európai országokban mekkora a személyi jövedelmadó teteje!
- Megérkezett a másik veszélyes marhabetegség
- Vissza kéne hozni a sorkatonaságot? Váratlan válaszokat kaptunk
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
Heti top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Makro / Külgazdaság
Dupla eladósodottságot is hozhat az Otthon Start
Pörög a személyi hitelek piaca is, önerőnek is felvehetik az emberek az egyre magasabb összegeket?
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Az angolok visszatérnek Európához
2025. szeptember 11. 10:07
-
Nagyon kellemetlen találatot vihetett be Ukrajna – hadihajót ért csapás
2025. szeptember 11. 11:07
-
A nap képe – Ilyen szerkóban készül villámlátogatásra Orbán Viktor
2025. szeptember 11. 19:28
-
Súlyos kritikák: Ursula von der Leyen testesíti meg a gyenge EU-t
2025. szeptember 12. 05:55
-
Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
2025. szeptember 11. 15:14
