Zajlanak a futáspróbák, és ezek alapján a MÁV Gépészet saját gyártásában készült két IC+ prototípus műszaki szempontból alkalmas, megfelel a kívánalmaknak, és a jövő év elején már forgalomba is állhatnak - mondta a Magyar Nemzetnek Ungvári Csaba.
A MÁV-Start vezérigazgatója a lap keddi számában ismertette: az ügyről hamarosan, az év végén, a jövő év elején dönt a vasúttársaság vezetése. A vezérigazgató szerint a saját gyártású termék nem rosszabb és nem drágább, mint amely a piacon kapható. Akkor pedig érdemes a szolnoki járműjavító kapacitásának egy részét gyártással lekötni. Ott 1100 embernek adnak munkát, és mind a vasúttársaság, mind az utazóközönség jobban jár, ha szakembereik egy része nem az ötvenéves kocsik életben tartásával, hanem új, korszerű eszközök gyártásával foglalkozik - mondta.
A MÁV Zrt. igazgatósága 2011 nyarán fogadta el a Gépészet kezdeményezését egy teljesen új IC-kocsitípus megépítésére - idézi fel a lap. A munkálatok a szolnoki járműjavítóban zajlottak. A két vagon gyártása 1,4 milliárd forintba került, ami tartalmazza a gyártáshoz szükséges új eszközök árát is. Az Európai Unió 462 millió forint támogatást nyújtott, a többit a Gépészet saját forrásaiból gazdálkodta ki.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
körülbelül 1 órája
-
Hogyan lehet józannak maradni a vodka hazájában?
körülbelül 1 órája
-
Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
2 órája
-
Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
3 órája
-
Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
4 órája
-
Lekötött betétbe vagy állampapírba fektessem a pénzem?
6 órája
-
Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
6 órája
- Tele vannak a búzaraktárak, mélyponton a húsárak: eltűntek a vevők a magyar agráriumból
- Zelenszkij: Putyin gyengíteni akar bennünket, és ennek egyik módja a Közel-Kelet
- Szomorú látlelet: két és félmillió ember magyar nem tud étterembe járni
- A világ leggazdagabb asszonya is követ el hibát
- Ekkora része tartozik a magyar társadalomnak az alsó rétegbe: a kutatókat is meglepte az arány
- Itt egy intő jel a magyar nyugdíjasoknak – A hét ábrája
- Ketyeg az óra Iránban Donald Trump posztja után
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában 2026. március 20. 05:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Addig Ukrajnának kevesebb védelmi erőforrás jut.
Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
A nyugdíjasok többsége az alsó réteghez tartozik.
Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Kormányváltás esetén tart a viszony romlásától.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Jön a foci vb – minden eddiginél fontosabb lehet egy jó biztosítás
15:17
-
Elindult az szja-bevallási szezon – így segít a NAV
14:11
-
Tele a naptár, fontos számok derülnek ki a héten Magyarországon
13:13
-
Ezek a leggyakoribb használtautós csalások a szakértő szerint
12:14
-
Már vasárnaptól korlátozzák a tankolást Magyarország szomszédjában
11:33
-
Szlovénia korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét
11:16
-
Egymás mögött sorakozó hegyek, kristálytiszta tavak, harapnivaló levegő
08:30
-
Tenerifén tombol a Therese – a turizmus viharüzemmódba kapcsolt
05:48
-
Jó hír a bort szeretőknek: kisebb lehet a szívkockázat, mint más alkoholok esetén
05:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
05:25
-
Egri jelenet a Békemeneten: luxustáskáról posztolt Hadházy Ákos
11:07
-
Megkezdődött a helyreállítás a felsőtárkányi sziklaomlásnál
07:59
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
2026. március 22. 08:55
-
Lekötött betétbe vagy állampapírba fektessem a pénzem?
2026. március 22. 10:24
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
2026. március 21. 16:26
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
2026. március 21. 17:17
-
Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
2026. március 22. 11:50



