Ideiglenes fizetési haladékot kapott a Gulliver Kft., a Fővárosi Törvényszék erről szóló határozata a Cégközlöny legfrissebb számában jelent meg.
A határozat szerint a társaság 2013. december 30-án csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be, ezért a bíróság további döntéséig ideiglenes fizetési haladék illeti meg.
A csődtörvény szerint az ideiglenes fizetési haladék és a fizetési haladék célja a csődvagyon megőrzése a hitelezőkkel történő egyezség érdekében. A fizetési haladék időtartama alatt az adós, a vagyonfelügyelő, a számlavezetők, és a hitelezők is kötelesek tartózkodni minden olyan intézkedéstől, amely a haladék célját meghiúsítja.
Az Index.hu számolt be arról, hogy december végén csődvédelmet kért a játékáruház. A cég számlavezető bankja a karácsony előtti héten mondta fel a szerződést és inkasszózott. A társaság 27 boltja (a Bambini bolthálózat üzleteivel együtt) december 21-én szombaton zárt be, a webáruház pedig már előző este leállt. Az alkalmazottak a decemberi fizetésüket még rendesen megkapták, sőt, fizetéselőleget is fizettek nekik januárra, készpénzben. Az Index.hu hírportál szerint a vezetés technikai okokkal indokolta a leállást.
Ideiglenes fizetési haladékot kapott a Gulliver.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
„Szerintem félnek meglépni a védett árak kivezetését” – az utca emberét kérdeztük
8 órája
-
Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
8 órája
-
Megszületett a döntés: Orbán Viktor marad a Fidesz elnöke
8 órája
-
Ismét Dél-Libanont lőtte Izrael, több mint 20 település lakosainak kell menekülnie
9 órája
-
Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
10 órája
-
Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
11 órája
-
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
11 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter kirúgta a titkosszolgálati vezetőket (frissítve)
- Komoly baj van egy Lidl-szalámival, akár a vastagbelünk is begyulladhat tőle
- Megvannak a titkosszolgálatok új vezetői
- Abszolút Amerika: Trump elégtétele vagy a sport ünnepe? Ez Viszont Privát
- Magyar Péter előállt egy üggyel, ami szerinte még a kegyelmi botránynál is súlyosabb (frissítve)
- Űrturizmus: csupán a szupergazdagok égi játszótere lenne?
- Szinte egyhangúlag választották újra Orbán Viktort a Fidesz élén
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Közérdekű
Megszületett a döntés: Orbán Viktor marad a Fidesz elnöke
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének.
8 órája
Nemzetközi
Ismét Dél-Libanont lőtte Izrael, több mint 20 település lakosainak kell menekülnie
Ismét izraeli légicsapás ért több dél-libanoni települést szombatra virradóra.
9 órája
Nemzetközi
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Feketemunka és trükközés a nyári diákmunkáknál – erre figyelmeztetnek a szakértők
16:54
-
Itt a fordulat: visszatértek a külföldi befektetők Magyarországra?
15:33
-
Mennyire ugorhat meg a lakáshitelesek törlesztőrészlete?
14:08
-
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
13:02
-
Cserben hagyják a dolgozókat a magyar cégek az AI-korszakban
12:03
Turizmus Online cikkei
-
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált
15:59
-
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről
14:49
-
Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva
10:07
-
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport
18:30
-
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére
11:47
A vidék hírei
-
Orbán marad a Fidesz élén és soha nem adja fel
20:12
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Orbán Viktor röpiratban magyarázta a Fidesz választási vereségét
09:18
-
Aki mindig siet, nem biztos, hogy tovább él
08:04
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
2026. június 13. 07:41
-
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
2026. június 13. 14:01
-
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
2026. június 13. 09:51
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
2026. június 13. 10:16
-
Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
2026. június 13. 16:46






