Az egy évvel korábbinál 8,8 százalékkal kevesebb, 8,6 milliárd forint adózás előtti konszolidált eredményt ért el az idén az első félévben az ELMŰ - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült féléves gyorsjelentésből.
A jelentés szerint az első félévben az ELMŰ cégcsoport eredménye jelentősen elmarad az előző évhez képest, ami az adózási környezetben és a szabályozásban bekövetkezett változásokkal, valamint a folyamatosan csökkenő fogyasztással magyarázható.
Az adó nem vész el, csak átalakul
Január 1-jétől a válságadó kivezetése mellett életbe lépett a közműadó, amelynek összege meghaladja a válságadót. A lakossági áramárak a kormány döntésének megfelelően 10 százalékkal csökkentek. A lakossági egyetemes szolgáltatás a jelentés szerint már évek óta veszteséges. Hozzáteszik, hogy az egyetemes szolgáltatók számára engedélyezett 1,32 forint/kilowattórás árrés nem fedezi a szolgáltatás költségeit.
A cégcsoport összes bevétele 111,6 milliárd forint volt az előző év hasonló időszakában elért 110,5 milliárd után.
A jelentés szerint a nyereségadók összesen mintegy 4 milliárd forintra rúgtak, a tavalyi hasonló időszaki 2,6 milliárd forint után. A jelentésben kiemelik, hogy az eredménycsökkenés hatására csökkent a társasági adó, azonban a "Robin Hood-adó" 2013. január 1-jével 8 százalékról 31 százalékra növekedett, valamint az egyetemes szolgáltatói és az elosztói engedélyes tevékenységre is kiterjesztették, így összességében a jövedelemadó-terhek is növekedtek. 2013. január 1-jével megváltoztak az iparűzési adó számítási szabályai is, melyek cégcsoportszinten további adónövekedést eredményeztek. Így a nettó nyereség 4,6 milliárd forint volt a tavalyi év azonos időszakában elért 6,8 milliárd után.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Felpattant az amerikai tőzsde
11 perce
-
Bod Péter Ákos: a forró tavasz és nyár forró ősszel folytatódik
körülbelül 1 órája
-
Trump elégedett: hadianyagok egész hegyét gyártja le az Egyesült Államok
11 órája
-
Így kerülhetik meg a hormuzi lélekvesztőt – erre locsol dollármilliárdokat az olajipar
11 órája
-
Tényleg egyeztet Brüsszel a magyar kormánnyal a napi egymillió eurós bírságról
12 órája
-
Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
12 órája
-
Rossz napok után korrigáltak a befektetők Budapesten
13 órája
- Putyin: nem lesz mozgósítás, Oroszországnak és Ukrajnának kell megegyezniük egymással
- Megtörtént az átvilágítás, feljelentést tettek Varga Mihályék
- Levelet írtak Kapitány Istvánnak: itt az ideje elengedni a rezsicsökkentést?
- Tarr Zoltán döntött: elismert producerből lesz miniszteri biztos
- Baka András döntött, katonai vezető távozik november végén
- Magyar Péter államosítaná a trafikokat, más miniszterek ezt ellenzik – ezek voltak a kormányfő bejelentései!
- Reagált az EU Magyar Péter mondataira: zajlik az egyeztetés a napi egymillió eurós bírságról
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
Trump elégedett: hadianyagok egész hegyét gyártja le az Egyesült Államok
Saját felhasználásra készítik ezeket.
-
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09
További hírek >
-
Elszabadult a hitelverseny, százezrekkel csábítják az ügyfeleket a bankok
05:21
-
Budapesti Airbnb-k: több ezer működhet szabálytalanul
16:45
-
Riasztó adat érkezett a magyar munkahelyekről
15:44
-
Nem hitték volna, de ez lett a magyarok kedvenc nyaralóhelye
14:58
-
Kiderült, hol a legjobb élni Magyarországon
14:19
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
2026. szeptember 3. 18:22
-
Határidőt szabott Orbán Anita Ukrajnának
2026. szeptember 3. 14:12
-
Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
2026. szeptember 3. 16:51
Minden index emelkedett. 




