3p
KKV
Ősszel kezdik a munkát, 2017-re végeznek. A kormány is beszáll a bizniszbe.

Várhatóan ősszel kezdik el építeni a győri arénát, úgy számolnak, hogy a jövő évi magyar-horvát női kézilabda Európa-bajnokságnak már ez lehet az egyik helyszíne.

Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: mindkét tisztségében lobbizott azért, hogy megvalósulhasson a beruházás. A napokban megszületett kormánydöntéssel biztossá vált, hogy a győri sportélet hamarosan egy minden igényt kielégítő helyszínnel gazdagodik, a csarnok a sport mellett koncerteknek, vásároknak, a legkülönbözőbb társadalmi eseményeknek is helyet tud adni - jegyezte meg a városvezető.

A kormány jóváhagyta a támogatást, így hivatalossá vált, hogy megépülhet Győrött az új multifunkcionális csarnok. A mintegy 5 milliárd forintos beruházást teljes egészében az állam finanszírozza.

"Győr sporteredményei, a csapatsportokban nyújtott kiemelkedő teljesítménye, a színvonalas utánpótlás-nevelés és a nagy érdeklődésre számot tartó nemzetközi mérkőzések már önmagában is méltóvá teszik városunkat egy ötezer fő befogadására alkalmas aréna megépítésére, és az is fontos szempont, hogy 2017-ben Győr lesz az első magyarországi olimpiai esemény helyszíne" - fogalmazott Borkai Zsolt.

Ilyen lesz a győri aréna


Mint mondta, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a kontinens legjobb 14-18 év közötti sportolói vesznek majd részt, később közülük magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnokok kerülhetnek ki. Hozzátette: a rendezvény kapcsán korábban vállalt tízmilliárdos kormánygarancia révén megvalósuló létesítményfejlesztések mellett a multifunkciós csarnok további – mintegy ötmilliárd forintos - beruházást jelent Győrnek. "Ez nemcsak sportéletünkre, de a város turizmusára és a kultúrájára is kedvező hatással lesz" - jegyezte meg Borkai Zsolt, hozzátéve: a városvezetés célja, hogy a kisalföldi megyeszékhelyen az utánpótlás-nevelés és a versenysport mellett a tömegsport is európai szintű maradjon a jövőben.

Emlékeztetett arra, hogy a város keleti végére, Kiskútra tervezett multifunkciós csarnok a felújítás előtt álló Magvassy Sportcsarnokkal egybeépülve egy komplex létesítményt alkot majd, amelyben a mobil lelátó segítségével a csarnok befogadóképessége változtatható lesz az aktuális rendezvény férőhely-igénye szerint. Megjegyezte: az egyedi külsejű, megvilágításával a müncheni Allianz Aréna stílusát idéző új csarnok küzdőterét három pályára lehet majd szétválasztani, így a Magvassyval együtt egyszerre négy edzés is tartható  lesz benne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG