A lap hétfői száma szerint Varga Mihály gazdasági miniszter levélben kérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának véleményét a meghívásos pályáztatásról, miután a kormányzat így tartja elkerülhetőnek azt a nemzetbiztonsági kockázatot, amire hivatkozva tavaly ősszel betiltották a nyerőgépeket és az elektronikus kaszinókat. A levél szerint a meghívásos pályáztatásban tíz vidéki kaszinó létesítésének jogát ajánlanák fel.
Meglepetés: a kaszinók jobban jártak, mint az állam
Az írás szerint a tavaly októbert követő 3 hónapban az állam 3,2 milliárd forint adóbevételtől esett el az intézkedés miatt, amelynek nyertese a három nagy kaszinó volt. Az azokban működő pénznyerő automaták bevétele tavaly az előző évinek majd a háromszorosa lett. A három kaszinóban e játékautomaták bevétele tavaly összességében az előző évi 275 százaléka volt. Több mint a negyedével nőtt a tiszta játékbevétel és a játékadó-befizetésük is.
A tárca a 10 új kaszinótól évente egyenként 850 millió forint adóbevételre számít.
A levél szerint azok, akik eddig is hódoltak szerencsejáték-szenvedélyüknek, most kisebb részben külföldön, illetve az interneten, nagyobb részben az illegális piacon játszanak tovább. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a liberalizált piac megszüntetése óta több mint 9000 ellenőrzést tartott, 137 esetben talált illegálisan működtetett nyerőgépeket.
Mi alapján jár a koncesszió?
Ellenzéki képviselők úgy vélik, a meghívásos eljárás legvalószínűbb célja, hogy a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által meghirdetni tervezett tíz vidéki koncessziós kaszinó létesítésének és működtetésének jogát könnyedén átjátszhassák a Fidesz-közeli cégeknek és a „haveroknak” - írta a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó Harangozó Tamás (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság tagja épp ezért azt javasolja, hogy a Szerencsejáték Zrt. égisze alatt hozzák létre a tíz vidéki kaszinót.
Egyelőre nem tisztázott, mi alapján osztanák ki a koncessziós jogot és hogy kiket hívnának meg a pályázatra (vagy mi alapján).
Több ezer félkarú rabló és több száz játékasztal üzemeltetésére írna ki meghívásos koncessziós pályázatot a nemzetgazdasági tárca - írta a Népszabadság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
6 órája
-
Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
6 órája
-
Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
6 órája
-
Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
7 órája
-
Jó hírt kapott az OTP
8 órája
-
A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
8 órája
-
Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
8 órája
Mfor.hu Top24
- Nagy bejelentés Magyar Pétertől, a kormány teljesíti a Tisza egyik választási ígéretét
- Becsületsértés gyanúja miatt indulhat eljárás a Magyar Pétert leköpő férfi ügyében
- Nem akárki volt Magyar Péter vendége
- Megszűnt a Fidesz-frakció Óbudán
- Döntött a miniszter: ő a Klebelsberg Központ új feje
- Titokban 35 éves koncessziót kapott Garancsi István kaszinója
- Ebben már a Tisza-kormány keze is benne lehet: így teljesített a közbeszerzési piac az első félévben
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest és a Leon Hotel & Lounge élén
20:48
-
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!
13:08
-
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából
13:07
-
NAV: kalapács alatt a Salgótarjánhoz közeli erdei hotel
12:47
-
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat
12:24
A vidék hírei
-
Új, korszerű ultrahangkészülékkel bővült a Markhot Ferenc Kórház nőgyógyászati ambulanciája
15:35
-
Pénteken megnyílik a Noszvaj felé vezető út, de több helyen még folytatódnak a munkák
14:19
-
A Fidesz elnökségi tagjainak kétharmadát is „vezetőszáron elvihetik” a következő hónapokban
12:58
-
Szeptembertől áfamentesek lesznek a vényköteles gyógyszerek
10:54
-
Ma este kiderülnek a felvételi ponthatárok: rekordlétszám mellett dől el több mint 140 ezer jelentkező sorsa, Egerben is pontváró esemény lesz
09:23
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
2026. július 23. 08:35
-
A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
2026. július 23. 17:07
-
Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
2026. július 23. 10:13
-
Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
2026. július 23. 07:45
-
Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
2026. július 23. 05:44
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




