1p
KKV
A kormányszóvivő bejelentette, hogy szeptember 1-jéig kell online összekötni a kasszákat az adóhatósággal. Így két hónap haladékot kapnak a kereskedők és a pénztárgépgyártók is.

Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését - közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivő.

A kormányszóvivő szerdán azt mondta, e két hónapnak elegendőnek kell lennie a biztonságos átállásra. Az online összeköttetésre alkalmas kiskasszák beszerzésére vonatkozó időpont kitolása azonban nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidőn - hangsúlyozta Giró-Szász András.

Az állam egyébként támogatja a cserét, igaz, egy üzemeltetőnek legfeljebb öt géphez adnak anyagi segítséget. Részletek >>

Ahogy arról a Privátbankár is beszámolt, korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tett javaslatot a határidő módosítására, miután egyeztetett a legfontosabb kereskedelmi érdekképviseletek  vezetőivel. A tárcavezető szerint nem okoz jelentős kiesést, ha csak később lesznek online a pénztárgépek.

A kormányszóvivő ezzel kapcsolatban még azt mondta:az online összekötésnek már a híre is jelentősen javította az áfabefizetési morált, ami plusz bevételt jelent, ráadásul a kiskereskedelmi forgalom is nőtt. A szaktárca szerint ez a két tényező kompenzálja a két hónapos határidőkitolást - mondta a szóvivő, megjegyezve, ha mindez mégsem lenne elég, a tartalék is rendelkezésre áll a kompenzációra.

Eredetileg jövő hónap elsejétől már online kellene küldeniük a cégeknek az adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Csakhogy - bár több pénztárgép-kereskedő is hirdette - egyelőre nincs hatóságilag engedélyezett új pénztárgép.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG