7000 ember sorsa
Egyeztetésüket követően Czomba Sándor közölte, azért kérték a létszámleépítés folyamatának szüneteltetését, mert "amíg a tárgyalások zajlanak, nem célszerű az elbocsátásban előrelépni". Hozzátette: az ügy felgyorsulását várják a magasabb szintű tárgyalásoktól, amelyek célja, hogy ne néhány hónapra, hanem évekre stabilizálódjon a Dunaferr léte.
A kapcsolattartásra kijelölt államtitkár úgy vélekedett, hogy a cégcsoport esetében hétezer ember sorsáról van szó. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy hosszabb távon a két félnek milyen közös lehetőségei vannak a cég és a munkavállalók helyzetének stabilizálására.
Tulajdonosváltás helyett együttműködés?
Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője hangsúlyozta, hogy nagyra értékelik a kormány érdeklődését a cég problémái iránt. Közös célnak nevezte, hogy "a következő évekre a céget egyben tartsuk". Kiemelte, hogy a vállalatcsoport jövőjét a menedzsment nem a tulajdonosváltásban, hanem a kormánnyal való együttműködésben látja.
Jelezte, hogy a cégcsoport továbbra is elkötelezett a modernizációra irányuló beruházások és a cég hatékony működtetését biztosító program végrehajtása ügyében. A magasabb szintű találkozók kapcsán megjegyezte: szeretnék elmagyarázni és megértetni a magyar kormánnyal jelenlegi helyzetüket.
Remény vagy bizonytalanság?
Borbély Zoltán, a Központi Üzemi Tanács elnöke elmondta, hogy a bejelentést a munkavállalók nagy része pozitívan fogja értékelni, de lesznek, akik szerint így tovább tart a bizonytalanság.
Közölte, hogy szeptember 19-én munkásgyűlést tartanak a Dunaferrnél, amelyen a cégvezető tájékoztatást ad a Dunaferr jelenlegi gazdasági helyzetéről, az I. számú kohó átépítéséről, valamint a csoportos létszámcsökkentésről és a tervezett kiszervezésekről.
Ezért tárgyal a kormány a cégvezetéssel
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre. A megvásárlásról szóló döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be augusztus 12-én, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok.
Később kiderült, hogy a magyar állam a Dunaferr mintegy 150 milliárd forintos tartozásának jelentős részét vállalná át a vasmű tulajdonjogáért cserébe.
Néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig felfüggesztik az elbocsátásokat – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és a cégvezető kedden Dunaújvárosban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
4 órája
-
Gazdagok, hatalmasak, híresek – és szánalmas vesztesek? Lábjegyzet az Epstein-ügyhöz
5 órája
-
Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
5 órája
-
Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
5 órája
-
Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
6 órája
-
A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
6 órája
-
Nem akármilyen találkozót rendezhetnek pénteken
6 órája
Mfor.hu Top24
- Nem számítanak a tavalyinál nagyobb növekedésre az idén a vállalatvezetők
- Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
- Navracsics Tibor: Lázár János nem rasszista
- Mégis kapott engedélyt a HUN-REN az uniós tenderekre
- Hat óránként öngyilkos lesz egy honfitársunk – ami jelzi a súlyosbodó problémát
- Ez hosszú menet lesz: perre megy a magyar kormány
- Eltűnt Matolcsy Ádám egyik háza
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
Heti top
- Ütött az óra: érkezik a húsbavágó magyar pénzügyi döntés 2026. január 27. 10:09
- A magyar határról indult a vonat, amelyet halálos dróncsapás ért Ukrajnában 2026. január 28. 07:32
- Bemondták a szakértők: ekkora erővel tombolhat tovább az arany 2026. január 27. 05:42
- Ebből még nagy baj lehet: Oroszország zavarja a tengerhajózás műholdas navigációját 2026. január 28. 08:58
Havi top
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Makro / Külgazdaság
Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vágner Ákos sietett Pajtók Gábor segítségére az egri fideszes belső harcban
18:38
-
Területi képviselő állás
17:39
-
Két éve nincs magyarázat, nincs bocsánatkérés: kegyelmet kapott a pedofil bűncselekmény eltussolásában részt vevő vezető
17:04
-
Magyar Péter Orbán Viktornak: az infláció miatt már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
15:15
-
Hétfőtől sávlezárásra és forgalmi rend változásra kell számítani a Rákóczi és Olasz utca között
11:17
legolvasottabb
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
2026. február 2. 10:11
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
2026. február 2. 05:44
-
Ausztria tovább szigorít
2026. február 2. 11:08
-
Jól kiosztották Trumpot a lengyel parlamentben
2026. február 2. 13:02
Két napon érkezik az utalás. 
