Így csinálták
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint a könyvvizsgálói és adószakértői ismeretekkel bíró szakemberek által irányított bűnszervezet hamis iratok, banki igazolások felhasználásával, egy céghálózaton keresztül, stróman ügyvezetők segítségével nagy összegű vállalati hiteleket vett fel több ismert pénzintézettől.
A cégeket prosperáló társaságoknak tüntették fel hamis számlák, manipulált banki igazolások, fiktív mérleg adatok, eredmény kimutatások, főkönyvi adatok segítségével, majd - a kölcsön folyósítását követően - elérhetetlenné tették azokat a hitelező banknak. A banki ügyintézésre büntetlen előéletű embereket alkalmaztak, akik a hitelösszeg jóváírása napján a pénzt kisebb tételekben, készpénzben felvették vagy továbbutalták. A kiutalt hitelösszegeket újabb vállalkozások tőkéjének növelésére fordították, ezáltal hitelképessé téve őket újabb kölcsönök felvételére.
Annak érdekében, hogy az illegális jövedelmeket elválasszák a forrástól, a bevételeket úgy rejtették el, hogy a jövedelem végállomása, valamint a bűncselekményből származó pénz közötti kapcsolatot ne lehessen felderíteni. A pénz útjának álcázására keresztező és fedő műveleteket, téves, hibás utalásokat, illetve többszöri, több cég közötti követhetetlen, látszólag rendszertelen, azonban az elkövetők által előre megtervezett átutalásokat hajtottak végre.
A bűncselekményből származó vagyont beillesztették egy legálisan alapított vállalkozásba, ott bevételként tüntették fel, és mind a bevételi, mind a kiadási könyvelési adatokat meghamisították.
A bűnszervezet feje
Aki egy 48 éves debreceni nő, jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Ellene több büntetőeljárást is indítottak. A három irányító közül az egyik szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A szövevényes ügy bizonyítására a nyomozók négy szekrényt megtöltő könyvelési anyagot foglaltak le, és 40 terabájtnyi adatot dolgoztak fel - írták a közleményben.
Az adóhatóság pénzügyi nyomozói üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás és különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt javasolnak vádemelést a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségnek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
3 órája
-
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
3 órája
-
A nap képe: erre a hölgyre lehet most büszke egész Magyarország
4 órája
-
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
5 órája
-
Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
5 órája
-
Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
6 órája
-
Kettős csapdába került, mi lesz így a Balatonnal?
6 órája
- Már most óriási botrány lett Izrael debreceni mérkőzéséből
- Durva adóemelés vár a katásokra Bóka János szerint
- Megszólalt Irán, tovább dagadhat a Hormuzi-válság (frissítve)
- Jövő héten kiderül, hogy pörög a magyar export
- Egy mobilszolgáltatóra is lecsapott Oroszország az éjjel
- Elengedték azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Pétert
- „Döbbenetes, ami zajlik”: kettős présben a Balaton, mi lesz így a tóval?
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját.
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven.
Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre.
-
Rekordméretű kötvénykibocsátással fogad az OpenAI-ra a japán milliárdos2026. szeptember 27. 14:00 -
Öt olcsó lakással spóroltak több mint nyolcmilliárd forintot egy kastély vevőjének2026. szeptember 27. 08:00 -
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00
További hírek >
-
Tudományos észjárásban gyalázatos eredményeket értek el a legfejlettebb országok diákjai
16:57
-
Melyik kerületek a kedvencek? Így választanak a budapestiek
16:03
-
Milliós bírságot kaphat a cég, amely nem kap észbe néhány hónapon belül
15:08
-
Bejön a lakosságnak a kormány új ígérete
14:14
-
Lesz mit várni: érdekes adatok érkeznek a magyar gazdaságról
13:05
-
Hatalmas lavina zúdult a nepáli Himlung Himal alaptáborára, legalább 10-en eltűntek
08:33
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
A nap képe: erre a hölgyre lehet most büszke egész Magyarország
2026. szeptember 27. 16:01
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
2026. szeptember 27. 05:45
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
2026. szeptember 27. 09:35
-
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
2026. szeptember 27. 16:31



