1p
KKV
Jól sikerült az Alstom metrókocsik debütálása. Az utastájékoztató halk, de felhangosítják, az ajtókat nem sikerült kifeszíteni.

Zavartalanul teljesítette az első napot az új Alstom metrószerelvény, mindössze egy-két perces késések fordultak elő a nagyobb utasforgalom miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
Vitézy Dávid elmondta, hogy kaptak néhány észrevételt az utasoktól, voltak például, akik halknak találták az utastájékoztatást, ezt korrigálják. Hozzátette, pozitív volt az új szerelvény fogadtatása, a szokásosnál többen utaztak pénteken a 2-es metró vonalán.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a következő új szerelvény a jövő hét második felében áll forgalomba. Vitézy Dávid ugyanakkor a sors furcsa fintorának nevezte, hogy az első új szerelvénynek éppen akkor kell kiállnia a kötelező műszaki felülvizsgálatra, mert annyit tesztelték, hogy két héten belül eléri a 32 ezer kilométeres ellenőrzési határt. Amikorra az első szerelvény visszaáll, valószínűleg meglesz a harmadik is – tette hozzá.

A járművek esetleges meghibásodásával kapcsolatban jelezte, "új vasúti járműnél az utasforgalom mindig tud új helyzeteket szülni". A metrón például előfordult, hogy az utasok megpróbálták visszatartani az ajtókat, de bírta a szerelvény. A BKK vezérigazgatója elmondta, előfordulhat olyan eset, amely beavatkozást igényel, annak megoldásáról az Alstom műszaki szakembere gondoskodik az első hetekben, de eddig nem tapasztaltak problémát.

Gulyás Attila, a BKV Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke is megerősítette az MTI-nek, hogy semmi gond nem volt az új szerelvénnyel. Mint mondta, előfordulhatnak olyan dolgok, amelyek nem jönnek elő az ezer kilométeres tesztfutáson, ezek lehetnek számítógépes szoftverhibák, téves hibaüzenetek, de akár mechanikus problémák is, például az ajtókkal. A francia Alstom cég első szerelvénye péntek délelőtt állt forgalomba, ezután két-három új vonat érkezik havonta, 2013 márciusában pedig az utolsó új szerelvény is forgalomba áll.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG