2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Hárman haltak meg abban a buszbalesetben, amely szombaton éjfél előtt történt az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, a 133-as kilométerszelvénynél. A halálos baleset Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt, az utat teljes szélességében lezárták.
Összetört járművek 2016. december 18-án kora hajnalban az M3-as autópályán. Fotó: Vajda János

Egy utasokat szállító busz ezidáig tisztázatlan körülmények között felborult. A baleset következtében három ember meghalt, többen pedig megsérültek. A busz magyar forgalmi rendszámú volt. A jármű balesete után további autók rohantak előbb a buszba, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött. Ezek között magyar, román és ukrán felségjelzésű is van. Az MTI információi szerint a bécsi adventi vásáron jártak az utasok a busszal.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel közölte: az OMSZ 14 mentőkocsival érkezett a helyszínre, ahol összesen 31 sérültet találtak. "Sajnos közülük egy 13 év körüli fiú, egy 20 év körüli nő, és egy 50 év körüli férfi életét nem lehetett megmenteni, hatan súlyosabb, huszonketten könnyebb sérüléseket szereztek." A sérülteket helyszíni ellátás után a miskolci, az egri, és a debreceni kórházakba szállították.

Helyszíni információk szerint az út burkolata csúszik, a szitáló köd lefagy a hidegben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:45
Szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében, melyben a lakcímkártyájuk „bizonytalan státuszával” riogatják a címzetteket. 
Közérdekű Reuters: 16 év alatt először szembesül az Orbán-kormány kiélezett választásokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:31
A Reuters összegezte Orbán Viktor 16 éves kormányzását, mint írják, ez idő alatt Magyarország politikai rendszere centralizáltabbá, társadalompolitikája konzervatívabbá, külpolitikája pedig a keleti és nyugati érdekek közötti egyensúlykeresés irányába mozdult el. A mostani választás tétje így nemcsak a kormányváltás lehetősége, hanem az elmúlt másfél évtized politikai irányának megítélése is. Sajtószemle.
Közérdekű Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:00
Felkerült a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjára az NB I-es csapat mögött álló kft. és az alapítvány 2025-ről szóló éves beszámolója.
Közérdekű Magyar Péter is reagált a Medián legújabb mandátumbecslésére
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 15:01
A közvélemény-kutató a Tisza kétharmados győzelmét jelzi előre.
Közérdekű Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:12
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók és a biztos szavazók között 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben.
Közérdekű Választás 2026: 151 ezren már voksoltak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:59
Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adataiból.
Közérdekű Durvul a helyzet Iránban, 800 forinthoz közelít a gázolaj átlagára a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:02
18 forinttal emelkedik a héten a gázolaj, és 3 forinttal a benzin ára. A védett árakat ez nem érinti. 
Közérdekű Ki lenne jobb vezető az ország élén? Válaszoltak a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 11:25
Magyar Péter 41-38-ra vezet Orbán Viktorral szemben a Republikon friss felmérése szerint. 
Közérdekű Már minden kilencedik adófizető véglegesítette az szja-bevallását
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:03
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget – hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
Közérdekű Érkezik az amerikai alelnök, jönnek a lezárások, nézze meg, nem parkol-e rossz helyen
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:48
Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG