2p
Orbán Viktor miniszterelnök ma megismételte tusványosi beszédében, amit már korábban is említett: 2030-ig tervez, vagyis addig szeretne meghatározó szerepet játszani a magyar politikában. Ha ez megvalósul, az utókor számára a nevével fémjelzett korszak óhatatlanul első miniszterelnökségének kezdetétől, azaz 1998-tól 2030-ig fog tartani.

A legjobb öt között

A miniszterelnök kiemelte, hogy a jelzett időpontig hátralévő 12 évben szeretné, ha Magyarország az Európai Unió első öt olyan országa közé kerülne, ahol az emberek a legjobban érzik magukat. Nos, ennek sok feltétele van, mint például az oktatás és az egészségügy rendbehozatala, de ez még csak nem is lenne irreális, ha megvan hozzá a kormányzati szándék.

A németek mellé

Ami már sokkal nagyobb kihívás: ahhoz hogy jól érezzük magunkat, anyagi jólét is kell, és ha az első öt kézé akarunk kerülni, akkor bizony el kell érni, de legalábbis megközelíteni a német életszínvonalat. Ez most nettó 2300 eurós átlagbért jelent, igaz, hogy a német árszínvonal a hazainál bő 70 százalékkal magasabb, azaz elvileg kisebb összeg is elég lenne, de miután feltételezzük, hogy a szabad munkaerő-áramlás 12 év múlva is meglesz, sokkal kevesebb mégsem lehet a bér.

Történelmi esély?

Számoljunk úgy, hogy 2000 eurós nettó átlagbér kell 12 év múlva (most 700-720 körül vagyunk, forintárfolyamtól függően). Nem kis kihívás, persze a forint felértékelődése ebben sokat segíthetne, természetesen mielőtt bevezetjük az eurót, mert úgy gondoljuk, anélkül ez a fejlettség nem jöhet létre. Természetesen sok más feltételt is fel lehet sorolni ahhoz, hogy a legjobbak közt érezzük magunkat az EU-ban, de ha csak ez az egy, és legfontosabb valami csoda folytán sikerülne, a miniszterelnök a több száz év lemaradás utáni felzárkóztatóként vonulhatna be a történelembe. A 32 évhez persze szükséges még a választók bizalma is, összesen még kétszer.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG