|
| Közterületi kamera videofelvételéről készített és a londoni rendőrség által közreadott képen Ruszlan Bosirov és Alekszandr Petrov a salisburyi Fisherton Roadon 2018. március 3-án. A brit vádhatóság 2018. szeptember 5-én bejelentette, hogy távollétében vádat emelt az orosz állampolgár Bosirov és Petrov ellen Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés, az MI6 volt orosz kettős ügynöke és lánya, Julija megmérgezésének ügyében. Őket egy salysburyi bevásárlóközpontnál támadták meg 2018. március 4-én a Novicsok katonai idegméreggel. (MTI/AP/Londoni rendőrség) |
Ön 1963-ban csatlakozott a katonai hírszerzéshez a hidegháború talán legfeszültebb pillanatában. Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre?
1962 novemberében vonultam be katonának – tiszti iskolásként – Vácra. Onnan 1963 tavaszán helyeztek át Budapestre, ahol rádiófelderítő szakon folytattam tanulmányaimat. 1969-ig a rádiófelderítés területén teljesítettem szolgálatot, amikor áthelyeztek az akkori MNVK.2. Csoportfőnökség állományába.
Több évtizedes pályafutása során Ön merre szolgált a világban?
Külföldi szolgálatot Dél-Vietnamban (1973), a vietnami háborút lezárni hívatott Párizsi Megállapodás szerint létrehozott Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar tagozatában, az Egyesült Államokban (1976-1979) katonai és légügyi attaséhelyettesként, Olaszországban (1985-1990) katonai és légügyi attaséként, majd Belgiumban (1993-1995) a Magyar Atlanti Összekötő Hivatalban rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter rangban teljesítettem.
Milyen szakmai és emberi kvalitásokkal, milyen szintű professzionalitással találkozott a szovjet katonai hírszerzés (GRU) embereinél?
A GRU munkatársaival csak az Egyesült Államokban és Olaszországban volt alkalmam találkozni, esetenként együttműködni. Általánosságban alapos szakmai felkészültséget mutattak, jóllehet módszereik jelentősen különböztek a mienktől. Emberileg igen jó viszonyban voltunk.
A rendszerváltás előtt Olaszországban különösen aktív volt a magyar katonai hírszerzés. Mindez a Varsói Szerződés tagállamainak “feladatmegosztásából” is következett, miszerint a Magyar Néphadsereg volt a felelős az olaszországi NATO bázisok megfigyeléséért – köztük az Aviano-ba települt amerikai atomcsapásmérő repülőszázad figyelemmel kíséréséért. Gondolom, ez nem volt kockázat nélküli feladat.
Olaszországban a magyar rendszerváltozás elött már érezhető volt a viszony pozitív változása, aminek eredményeként 1990-ben már az együttműködés formáiról folytak tárgyalások. Az 1980-as évek második felében már a feladatszabás is ehhez a helyzethez alkalmazkodott, fő feladat az adott hadszíntérre, erőkre és eszközökre vonatkozó ismeretek ellenőrzése volt. A „kockázat” messze nem volt olyan mértékű, mint az 1960-as években.
A magyar katonai hírszerzés az 1980-as években óriási sikert ért el Clyde Lee Conrad amerikai őrmester beszervezésével egy bajoroszági NATO-bázison. Ezzel az Ön hivatala a Newsweek címlapjára került. Hogyan emlékszik vissza az esetre?
A Conrad ügy a magyar katonai hírszerzés „arany lapjaira való” tevékenysége volt. Jelentős számú és értékű információ, dokumentáció jutott Magyarország és a Varsói Szerződés birtokába Conrad több éves foglalkoztatása során. A megszerzett dokumentumok, információk világos képet adtak az USA erők európai alkalmazási terveiről (hangsúlyozva, hogy nem támadó műveletekről beszélünk). Szakmailag igen elismerésre való tevékenység volt Conrad foglalkoztatása.
Ön 1995 és 2001 között vezette a Hivatalt. Mit tart legnagyobb sikerének és mit tart számon csalódásként?
Az adott időszak több szempontból is jelentős volt, egyrészt a balkáni válság kezelése, másrészt a NATO csatlakozásunk előkészítése kapcsán. A MK Katonai Felderítő Hivatala jelentős részt vállalt mindkét feladatból. Igen szoros és hatékony munkakapcsolatot tartottunk fenn a válság megoldásában résztvevő országok hírszerző szolgálataival, amelyet azok magas szinten el is ismertek, másrészt aktív szerepvállalásunkkal hozzájárulhattunk az ország elismertségének erősítéséhez, a későbbi NATO csatlakozás megalapozásához. A legnagyobb sikernek azt a Hivatalon belül kialakított pozitív szakmai elhivatottságot, munkaszellemet ítélem, amely az esetenként adódó személyi és anyagi problémák ellenére is maximálisan törekedett a feladatok magas színvonalú végrehajtására. Hivatalvezetőként egy magasan képzett, igen pozitív hozzáállású állományt tudhattam magam mellett. Hivatali időmből nem érzek csalódást.
Az elmúlt években a Magyar Honvédség alaposan lerongyolódott, a rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt még egy katonai doktrínát sem sikerült kiizzadnia a szakmának. Milyen állapotban van jelenleg a katonai hírszerzés?
A hírszerzés feladata minden időben az volt és ma is az, hogy az adott ország biztonsága érdekében folyamatosan tájékoztassa a vezetést, segítse az ország érdekében hozandó döntéseit. Sajnos sokszor ez az alapgondolat háttérbe szorul(t) különböző aktuális - akár személyi, akár anyagi - meggondolások miatt. Amennyire a közel két évtizedes, nyugdíjasként eltöltött időszak után ma megítélhetem, a katonai nemzetbiztonsági szolgálat jó kezekben van, bírja a kormányzat bizalmát és támogatását, ez pedig alapvető az eredményes és hatékony munkához. A hírszerzés, illetve az elhárítás területén a lojalitás és az etikus magatartás - mind a szolgálat, mind a felhasználó, mind a döntéshozó részéről alapvető követelmény.
Az utóbbi három évben sorra buknak le az orosz katonai hírszerzés emberei Európában - köztük Montenegróban, Angliában, Ausztriában, Hollandiában, Németországban és Szerbiában. Ön szerint miért a katonai szolgálatra lett kiosztva a külföldi politikai gyilkosságok felelőssége – vagyis miért nem maradt meg a polgáriaknál - és mi az oka a sorozatos felsülésüknek?
Tapasztalatom szerint a GRU módszerei alapvetően különböznek a magyar szolgálatban elfogadott és megkövetelt elvektől, módszerektől, ami már a korábbi időszakban is okozott problémát az orosz szolgálatnak. Hogy miért „a katonai szolgálatra lett kiosztva a külföldi politikai gyilkosságok felelőssége”, az aktuális orosz politika és államrendszer beható ismeretét szükségelteti, ehhez nem tudok hozzászólni.
Több ezer magyar vár a hazatérésre. 
