3p
A közelmúltban derült ki, hogy a Cambridge Analytica nevű adatelemző cég illegálisan szerezte meg a Facebooktól 50 millió felhasználó adatait, és lehet, hogy ezeket felhasználta az amerikai elnökválasztási kampányban. Úgy tűnik azonban, Kenyában sokkal mélyebben belefolytak a választásokba, akár rajzuk is múlhatott az eredmény.

Maga mesélte

A Cambridge Analytica ügyvezetőjéről műsor készült, amelyben dicsekedett, milyen sikeresen dolgozott cége az előző kenyai választások során, 2013-ban és 2017-ben, a megválasztott elnök, Uhuru Kenyatta választási kampányában. Egy, a héten bemutatott TV interjúban az ügyvezető elmondta, hogy kétszer is átalakították az elnök pártját, két körben 50 ezer résztvevővel felmérést végeztek, utána megírták az összes beszédet és a kampány minden szintjét megszervezték.

Vágyak és félelmek

A cég honlapja azt írja, hogy 2013-as kenyai munkájuk a Kelet-Afrikában valaha végzett legnagyobb politikai kutatási program, amelyben felmérték a választók vágyait (több munkahely) és félelmeit (törzsi erőszak), miután a 2008-as törzsi zavargások során több mint ezer ember halt meg. A 2017-es választásokon viszont már nagy szerepet kapott az internet és a közösségi média, mivel az országban gyorsan növekszik az internet elérhetősége. Kenyában már 67 százalékos az internet penetráció, míg az afrikai átlag csak 18 százalék.

Berobban a net

Egy, a CNBC-nek nyilatkozó kenyai adatelemző cég szerint az álhírek internetes terjesztése nagy szerepet kapott a tavalyi választási kampányban. Most nagyjából 7 millió Facebook felhasználó van az országban, míg 2013-ban még csak 4 millió volt, így óhatatlanul megnőtt az oldal szerepe. A tavalyi kampány során két komolyabb megtévesztés zajlott a neten: az egyik „Az igazi Raila” néven futó videó volt, és az ellenzéki jelölt, Odinga leendő kormányzását apokaliptikusnak ábrázolta, tele valótlan állításokkal. Ebben az a külön érdekesség, hogy a londoni cég visszakövette a videó útját, és az egy amerikai netes reklámozó céghez vezetett, amelynek Trump választási kampányában is szerepe volt.

Megismételt választás

A másik megtévesztés olyan videókkal történt, melyeket korábbi zavargások során vettek fel, és a választások ideje alatt úgy posztolták őket, mintha a jelenben zajlanának, megijesztve ezzel a választókat. A tavalyi elnökválasztás példátlanul botrányosra sikeredett Kenyában: Kenyatta megnyerte a választásokat, de ellenfele, Raila Odinga szerint csalás történt. A legfelsőbb bíróság meg is semmisítette az eredményt, a választásokat újra kiírták, de Odinga bojkottálta az újabb fordulót, így Kenyatta a szavazatok 98 százalékával lett elnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG