2p
Pogátsa Zoltán szerint semmi jót nem tartalmaz a görögök számára a megállapodás.

 

 

Semmit sem nyertek a görögök?

Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója tragédiának nevezte a brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósságválság megoldására született megállapodást.

A közgazdász Athénban van, az M1-nek nyilatkozva elmondta: a görögök is tragédiának élik meg a megállapodást, hiszen pontosan tudják: a csomag arról szól, hogy a már felére csökkentett nyugdíjakat tovább csökkentik, "szétadóztatják" a görög turizmust és egy olyan privatizációt erőltetnek Görögországra, amelynek öt éve nincs érdemi bevétele és ebből próbálják meg a finanszírozni a görög adósságot.

Mindennek semmilyen pozitív hatása nem lesz a görög gazdaságra - mondta Pogátsa Zoltán, kifejtve: ezek recessziót erősítő, prociklikus intézkedések, durva megszorítások. Mindenki érzékeli, hogy társadalmi, szociális problémák lesznek, a görög gazdaság pedig zuhanni fog - tette hozzá.

Mit szól ehhez majd a görög parlament?

A közgazdász szerint nehéz megjósolni, hogy szavaznak majd erről az athéni parlamentben. A kormányon lévő baloldali Sziriza párt baloldali platformja ugyanis úgy nyilatkozott, nem szavazza meg azt, bár velük még talán lehet kötni valamilyen megállapodást. Ugyanakkor a liberálisok is elfogadhatatlannak minősítették a javaslatot, továbbá a kommunisták és a szélsőjobboldal is biztosan nemmel fog szavazni - mondta Pogátsa Zoltán, aki szerint így lehet hogy az Alekszisz Ciprasznak kisebbségben kell majd kormányoznia.

Ha a görög parlament megszavazza, akkor még több eurózóna-tagállam saját parlamentjének is jóvá kell hagynia a tárgyalások újrakezdését - Angela Merkel mindenesetre azt javasolja majd a német alsóháznak, adjanak felhatalmazást. A megállapodás részleteiről itt olvashat >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG