1p
A kormány állítja, nem mondott le a 1,5%-os jövő évi növekedésről - bár ezen a legtöbb elemző ma már inkább mosolyog. Reálgazdasági terv így is készül, és a háttérben a költségvetési intézményeket is átfésülik: minden forint számít.

A növekedési prognózist nem vésték kőbe

Giró-Szász András egy ma reggeli sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány továbbra is úgy számol, hogy 2012-ben 1,5%-os növekedésre lesz képes az ország. Jól jelzi azonban a kormány bizonytalanságát, hogy felkérték a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM), hogy készítsen "reálgazdasági tervet", méghozzá az Európai Unió növekedési folyamatait figyelembe véve. Vagyis a kormány is számol a külső környezet romlásával - de hivatalosan a kormányszóvivő cáfolta azokat a héten megjelent híreket, miszerint a kabinet is már csak 0,9%-os növekedéssel számolna.
Ugyanakkor Gíró-Szász azt is bejelentette, hogy a terv elkészülte után, annak figyelembe vételével dönt majd a kormány a GDP-prognózisról.

Brüsszel 0,5%-os növekedést vár
Az Európai Bizottság szerint idén 1,4, jövőre 0,5 százalék lehet Magyarország gazdasági növekedése, a növekedés forrása továbbra is a nettó export marad. Mindezek mellett Brüsszel üdvözölte a kormány konszolidációs intézkedéseit és a munkahelyteremtésre tett erőfeszítéseit.
Megjelent az Európai Bizottság értékelése Magyarországról. Részletek >>>

Ezzel amúgy nem tévedne sokat a kormány, már-már elemzői konszenzus övezi azt a tételt, hogy a kormány GDP-prognózisa túlzottan optimista, a legtöbben 0 és 1 százalék közti növekedést várnak jövőre, de egyre többen beszélnek recesszióról.

A forint árfolyama és a GDP állatja kihívás elé a kormányt

Ez pedig azért nem mellékes, mert a jövő évi költségvetést 1,5%-os növekedésre szabták, és mivel a hiányt is ennek arányában számolják el, a szerényebb gazdasági teljesítmény újabb megszorításokat, vagy ahogy az NGM fogalmaz, "kiigazításokat" vonhat maga után.

Faragnak még a háttérben

Az nem titok, hogy az országmentő büdzsé már eleve 1400 milliárdos kiigazítást tartalmaz jövőre, ami főleg bevételek növeléséből jön össze, kisebb részt pedig a kiadások lefaragásából. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint a kormány észbe kapott:  feladat- és intézmény-felülvizsgálati programot hirdetett a költségvetési szerveknél, a minisztériumokban, illetve azok háttérintézményeiben. Beszédes, hogy az ezt rögzítő határoz a "2012. évi költségvetési hiánycél tartását biztosító további feladatokról" címet viseli.

Az egyre szerényebb gazdasági teljesítmény mellett a kormány az euró forintárfolyama miatt is aggódhat, bár Matolcsy Györgyék számoltak a 300 forintos euróval is a költségvetés megtervezésekor és van alternatív megoldásuk illetve elég tartalékuk erre az esetre, a gazdasági kilátások romlásával elkerülhetetlennek tűnnek az újabb megszorítások.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG