2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az EY szerint javulnak a hitelhez jutás feltételei.

A magyar vállalatvezetők többsége úgy látja, hogy javulnak a hitelhez jutás feltételei, a hazai döntéshozók a regionális és a nemzetközi átlagnál is bizakodóbban látják a jelenlegi finanszírozási helyzetet - derül ki az EY Tőkebizalmi Barométeréből.

A globális tanácsadó cég kutatásában 1 600 vállalati döntéshozót kérdeztek meg a világ 72 országából, köztük Magyarországról, akik összességében húsz iparágat képviselnek. A felmérés célja, hogy az elhúzódó piaci bizonytalanság idején mérhetővé tegye a vállalati bizalom alakulását - ismerteti közleményében a globális tanácsadó cég.

Optimistábban a többieknél

A megkérdezett magyar vállalatvezetők 56 százaléka véli úgy, hogy nemzetközi szinten javulnak a hitelhez jutás feltételei. A környező országokban átlagosan 42 százalék nyilatkozott hasonlóan, világszinten pedig a vezetők 48 százaléka ilyen bizakodó.

A hazai cégek 69 százaléka hitelből finanszírozná befektetéseit a következő 12 hónapban, 25 százalékuk saját tőkét, 6 százalékuk a felhalmozott készpénzt fordítaná erre.

Kevesebb refinanszírozást terveznek

Dezse Margaret, az EY tranzakciós tanácsadási szolgáltatások üzletágának vezető partnere szerint a magyarországi vállalatvezetők egyre optimistábbak a finanszírozás kérdésében.

"Különösen jó hír ez annak ismeretében, hogy a hazai vállalatvezetők mintegy fele már egyértelműen a növekedésre koncentrál. Ennek pedig nélkülözhetetlen feltétele, hogy megfelelő mértékű hitel álljon rendelkezésre, hiszen a hazai vállalati szektor hagyományosan tőkehiánnyal küzd" - fogalmazott Dezse Margaret.

Az EY felmérése arra is rámutat, hogy egyre kevesebb cég tervezi hitelei refinanszírozását. A megkérdezettek 29 százaléka jelezte, hogy a következő egy évben ilyen tranzakciót tervez, ez 15 százalékkal kevesebb a fél évvel korábbinál. A refinanszírozást tervezők 80 százaléka ezt a kamatköltségek csökkentésével indokolja. A magyar cégvezetők tervei megfelelnek a regionális és a globális tendenciáknak is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Varga Mihály hitet tett az euró bevezetése mellett
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 19:35
A Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: a jegybank célja, hogy Magyarország megfelelően felkészült, versenyképes gazdaságként csatlakozzon az euróövezethez.
Makro / Külgazdaság Két reformon múlhat több ezer milliárd forint uniós forrás érkezése Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:31
Az Európai Bizottságnál úgy látják: Magyar Péter ellenáll a nyugdíj- és az adóreformnak is, mert az államháztartás már nehezen bírná a többletterhelést. Az extraprofitadók eltörlését sem tudják egyelőre vállalni, de a határidő szorít.
Makro / Külgazdaság Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás súlyos sérültje
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:43
Egy kétgyermekes férfi életét vesztette péntek reggel, miután robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. A balesetben kilencen sérültek meg, egyikük életveszélyben volt, de péntek délutánra stabilizálták az állapotát.
Makro / Külgazdaság Kiderült, ki lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 16:41
Lannert Judit oktatásügyi és gyermekügyi miniszter Katz Sándor fizikust kérte fel az felsőoktatásért felelős államtitkári pozícióra. Katz az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének igazgatója volt az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Republikon: tavaly májusban 33-szor, idén négyszer említették Orbán Viktort a közmédiában
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:27
Sokkal kiegyensúlyozottabban működik a közmédia, mint egy éve: megjelentek a képernyőn a szakszervezetek képviselői, a híreket pedig egyre inkább független forrásból szerzik be. Magyar Péter kizárólag negatív színben való feltüntetése is változott.
Makro / Külgazdaság Kilenc év után új elnök áll a Magyar Közgazdasági Társaság élére
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 14:03
Hegedüs Éva váltja Pleschinger Gyulát a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozíciójában. Az éves vándorgyűlésekről ismert egyesület főtitkára Nagy Gábor Miklós lesz.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzből él a hajléktalanok többsége: megjelent a friss felmérés
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 13:34
Katasztrofálisnak nevezte a hajléktalanok jövedelmi helyzetét a Február Harmadika munkacsoport tagja, Győri Péter. Az érintettek többsége havi 50 ezer forint alatti összegből próbál megélni, és egyre több közöttük az idős ember, aki nem tudja fizetni a rezsit.
Makro / Külgazdaság Brutálisan sokat költött a kormány az első 4 hónapban
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:46
Április végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 3849,8 milliárd forint hiánnyal zárt. A központi alrendszer négyhavi hiánya az egész évre tervezett összeg 91,3 százalékát teszi ki és 31,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – jelentette részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.  
Makro / Külgazdaság Súlyos örökséget hagyott Lázár János az utódjára, Vitézy Dávidra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 08:30
Három és fél évre tolódott ki a beruházások zuhanása – derül ki a KSH péntek reggel közzétett idei első negyedévi adataiból.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 18:49
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG