A Moody's Investors Services hitelminősítő 2012 első negyedévében dönt az európai államok adóskockázati besorolásának felülvizsgálatáról, miután a múlt heti európai tanácsi értekezlet nem eredményezett átfogó megoldást az adósságválságra, s az euróövezet további veszélyeknek van kitéve - közölte hétfő reggel a Moody's.
A hitelminősítő jelentésében úgy fogalmazott: "a hitelpiacra ható rövid távú stabilizációs intézkedések hiánya miatt az euróövezet és az EU egésze további sokkok kockázatának van kitéve, az euróövezeti kohézió pedig továbbra is veszélyben van".
Nincs új a nap alatt
A cég közölte: elismeri, hogy a múlt heti brüsszeli EU-csúcs közleménye megerősíti az eurótagállamok törekvését a központosított költségvetési koordinációra, valamint a források és a kockázatok megosztására. A Moody's szerint azonban a csúcstalálkozóról kiadott nyilatkozatban kevés új intézkedés van, és sok döntés "hasonlít már korábban bejelentett intézkedésekhez". A túlzott deficitek erőteljesebb felügyeletét például 2011 első felében, a nemzeti költségvetési rendszerek megerősítésének, valamint az összehangolás és az együttműködés javításának szándékát pedig már októberben bejelentették.
Nem változott a véleményük
A Moody's hétfői állásfoglalása szerint a bejelentett intézkedések azt tükrözik, hogy jóllehet az euróövezeti vezetők felismerik a gyengébb költségvetési helyzetű tagállamoknak nyújtandó segítség fokozásának szükségességét, ez a szándék azonban az erősebb helyzetben lévő országok részéről erőteljes ellenállásba ütközik.
A bejelentett lépések így nem módosítják a Moody's már korábban hangoztatott azon nézetét, hogy az euróövezeti válság "kritikus és volatilis" szakaszban jár, a szuverén- és a bankadósság-piacok heveny kilengésekre hajlamosak, amelyekkel szemben a politikai döntéshozók mind nehezebben tudnak majd fellépni.
Jóllehet a Moody's központi forgatókönyve az, hogy az euróövezetet további, széleskörű törlesztésképtelenné válások nélkül sikerül fenntartani, a valószínűsíthetően bekövetkező sokkoknak azonban még e "pozitív" forgatókönyv alapján is negatív adósosztályzati kihatásaik lesznek a következő hónapokban.
Ráadásul minél tovább tart a jelenlegi, "kimért" lépések jellemezte gazdaságpolitikai megközelítés, annál nagyobb a valószínűsége a súlyosabb következményű forgatókönyvek megvalósulásának, köztük olyanokénak, amelyekben többszörös eurótagállami törlesztésképtelenné válások, illetve egyes eurótagországok távozása szerepel - áll a Moody's hétfői értékelésében.
A hitelpiacokat kell rendbe hozni
A cég közölte: ha a közeljövőben nem születnek olyan gazdaságpolitikai kezdeményezések, amelyek hatékonyan stabilizálják a hitelpiaci kondíciókat, akkor a rendszer további sokkoknak lesz kitéve, és ez valószínűleg "szelektív adósosztályzati módosításokhoz vezet". Mindezek alapján a Moody's 2012 első negyedében felülvizsgálja az euróövezeti és az EU-tagállamok szuverén adósbesorolásait - áll a hitelminősítő hétfői londoni állásfoglalásában.
A csúcs előtt már nagy volt a nyomás
Az eurózóna tagállamai a múlt hét végi EU-csúcson csatlakoztak ahhoz a kormányközi szerződéstervezethez, mely a költségvetési politikák összehangolására irányul elmélyítve ezzel a gazdasági integrációt. A hitelminősítő ugyancsak a rövidtávú hatásokat hiányolja, akárcsak londoni elemzők a csúcs után - így például azt, hogy az EKB miért nem bővíti ki kötvényvásárlási programját. Ez utóbbit a németek ellenezték leginkább (a végül elfogadott szerződést a németek és a franciák dolgozták ki), a csúcson csak az írek voltak olyan bátrak, hogy megemlítsék, a programot bővíteni kellene.
Az uniós csúcs előtt a Standard & Poor's helyezte nyomás alá az európai elitet, a hitelminősítő 15 európai tagállam leminősítését fontolgatja, amire még nem volt példa (Ciprus és Görögország csak azért maradt ki a szórásból, mert már nem nagyon van hova leminősíteni őket), és az egész EU besorolását is vizsgálat alá veszi.
Izgalmas lesz a március
Nagy kérdés egyelőre, hogy mikor dönt pontosan a Moody's, hiszen az európai tagállamok március végén írhatják alá a mostani csúcson született megállapodás végleges tervezetét. Izgalmas volt az EU-csúcs első napjának hajnala is, de a "márciusi hajrá" még izgalmasabb lehet.
Az IMF-hez hasonlóan a Moody"s is kritikusan áll a múlt heti EU-csúcs eredményeihez, a hitelminősítő a rövid távú megoldásokat hiányolja, az eurózóna tagjainak valószínűleg újabb sokkokat kell elviselnie. A hitelminősítő szerint a most elfogadott szerződésben nincs sok újdonság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
6 perce
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
19 perce
-
Megreccsent a New York-i tőzsde
36 perce
-
Elképesztő izgalmak a vébén
körülbelül 1 órája
-
Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
2 órája
-
100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
12 órája
-
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
12 órája
Mfor.hu Top24
- Minden várakozást felülmúlt az állampapírpiac
- Újra jön a drágulás a kutakon
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Medián: még erősebb lett a Tisza, zsugorodik a Fidesz
- Ennyi forintot kell most adni egy euróért
- Szijjártó Péter 246 millió forintért röpködött Amerikában
- Estére nagyot fordult a forint
Makro / Külgazdaság
Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság
Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság
Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság
Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság
Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság
Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság
Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése.
6 perce
Nemzetközi
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37 -
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe
06:08
-
Itt az általános bankszámla drágulás
05:25
-
Az Orbán-kormány hagyatéka, a beruházások sorozatban a negyedik évben estek vissza a fiskális szigorítás és az uniós források elmaradása miatt
16:55
-
Az orbáni kuratórium teljesen kapitulál az új kormány előtt
16:08
-
Belehúznak az osztrákok a kerozingyártásba
15:05
Turizmus Online cikkei
-
Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján
06:35
-
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja
06:23
-
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
16:44
-
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába
14:52
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
14:10
A vidék hírei
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
-
Százezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be a kormány
21:05
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36



