1p
A német jegybank szerint a negyedik negyedévi markáns visszaesést követően várhatóan nő az első negyedévben az ország GDP-je.

A Bundesbank szerint "a német gazdaság kilátásai viszonylag gyorsan és jelentősen javultak az elmúlt három hónapban", az euróövezet körüli bizonytalanságok mérséklődtek, ami hozzájárult a pozitívabb kilátásokhoz és egyre valószínűbb, hogy bővülnek majd a németországi beruházások.

A német jegybank szerint világgazdasági szinten is javultak a gazdasági kilátások. Úgy vélik, az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának bejelentése és az európai bankfelügyelet létrehozására irányuló törekvések nyugtatólag hatottak a piacokra. A szervezet jelentésében hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a pénzpiaci feszültségek enyhülése ellenére nem szabad eltekinteni a nagyon is szükséges strukturális reformok végrehajtásától. Csütörtökön közzétett adatok szerint a német GDP tavaly az utolsó negyedévben 0,6 százalékkal esett vissza az előző negyedévhez képest. Éves összehasonlításban ugyanakkor 0,4 százalékos növekedés volt. Elemzők 0,5 százalékos negyedéves visszaesést és 0,5 százalékos éves bővülést vártak.

A jegybanknál óvatosabban fogalmazott egy lapinterjúban Philipp Rösler német gazdasági miniszter, aki kiemelte: a német gazdasági növekedés az euróövezeti stabilitás függvénye. A Wall Street Journalnak adott interjúban úgy fogalmazott: "ez nem a válság vége, hanem a válság végének csak a kezdete". A gazdasági miniszter szerint a német gazdaság az idén "erőteljesen", jövőre 1,6 százalékkal bővülhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az export esett, az import nőtt – nem néz ki jól a magyar külkereskedelem mérlege
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 08:31
Tavalyhoz képest 178 millió euróval romlott az egyenleg.
Makro / Külgazdaság Akiknek bejött a háború: 679 milliárd dollárt kerestek tavaly
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 07:54
A száz legnagyobb hadiipari cégnek jó éve volt 2024-ben.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak olajügyben
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 07:23
Döntöttek a legnagyobb olajkitermelők: így alakítják a termelést 2026 első hónapjaiban.
Makro / Külgazdaság Van egy fontos hírünk a Penny, a Lidl és az Aldi vásárlóinak
Kollár Dóra | 2025. december 1. 05:43
Megérkezett a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés, amely szerint folytatódott az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Jeleket küldött a Hunity a világűrből
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 14:27
Mintegy 100 másik műholddal együtt.
Makro / Külgazdaság Nagyon fontos adatok érkeznek a magyar gazdaság vergődéséről
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 09:32
A KSH és az MNB is publikálja az eredményeit.
Makro / Külgazdaság „Hónapok óta nem kapunk fizetést” – egyre duzzad a bérválság Oroszországban
Kormos Olga | 2025. november 29. 16:31
Oroszországban egyre emelkedik a kifizetetlen bérek nagysága: a hátralékok egy év alatt megnégyszereződtek. Az építőiparban, a bányászati ​​​​és még a stratégiai védelmi üzemekben dolgozók is azt mondják, hogy hónapok óta fizetés nélkül élnek. Elbocsátások, sztrájkok – amelyekről az orosz sajtó nem tudósít.
Makro / Külgazdaság Az MNB behúzta a kéziféket
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 15:04
Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt? 
Makro / Külgazdaság A Moody's-t is megúsztuk, de a Fitch még idén fájdalmat okozhat
Imre Lőrinc | 2025. november 29. 12:59
A Moody's hitelminősítő helyben hagyta a magyar államadós-besorolást, így idén már csak a Fitch Ratings szokásos felülvigyálata van hátra. A laptársunk, az Mfor által megkérdezett elemző szerint a kilátások rontása benne lehet a pakliban, hosszabb távon pedig a 2026-os országgyűlési választások utáni költségvetési folyamatok lesznek a meghatározók. 
Makro / Külgazdaság Az állampapírok még mindig verhetetlenek
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 11:05
Kijött a közép- és kelet-európai háztartások vagyonáról szóló jelentés. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG