Kevesen tudták, mi történt 1986 április 26-án. A svéd Forsmark atomerőműben egy vegyésznek csak 28-án reggel szólalt meg a sugárzásmérője. Hibára gyanakodott, aztán látta, hogy a dolgozók sorban állnak a detektor külső oldalán, de az nem engedi be őket, mindegyiküknél sugárzást észlel. A vegyész elkérte az egyikük cipőjét, radioaktív elemzésnek vetette alá, ami azt mutatta, hogy a cipő tele van sugárzó részecskékkel, de olyanokkal, amik az ő hűtővizükből nem származhatnak.
Ekkor kezdett atombombára gyanakodni. A biztonság kedvéért ellenőrizték az erőmű kéményeit, mindent rendben találtak, ugyanakkor bent nem volt sugárzás, az erőmű körül annál inkább. Felhívták a svéd nukleáris hatóságot, akik először azt gondolták, mégis Forsmarkban lehet a gond, utána ők is az atombombára gondoltak. Kémiai elemzést végeztek, ami viszont kizárta az atombomba lehetőségét. Közben a többi svéd erőműnél is jeleztek a riasztók, ekkor elemezni kezdték a szélirány alapján a szennyezés forrását, és az hamar meg is lett, az 1100 kilométerrel arrébb fekvő Csernobil.
Az ország eltűnt, a probléma maradt
Az ország, melyben a baleset történt, társadalmi rendszerével együtt már rég a múlté. A helyszín viszont még mindig ugyanúgy néz ki, mint akkor: ott az erőmű négy reaktora, és a kiürített Pripjaty városa. 30 év alatt a romokat el szokták takarítani: ennyi idő alatt Európa is újjáépült a 2. világháború után.
Csernobil azonban a Szovjetunió egyik legszegényebb utódállamában, Ukrajnában fekszik, és az országnak még a legfontosabb biztonsági intézkedésekre sem volt pénze. Ezt a nemzetközi közösségnek kellett megoldani, és az idő sürgetett, mert a baleset után épített betonszarkofágot csak 20-30 évre tervezték.
Óriás szarkofág robotokkal
A megoldás pedig egy gigantikus, repülőhangárra hasonlító acélcsarnok, melyet már nagyjából összeraktak a reaktor mellett (fölötte nem lehetett, mert még mindig túl nagy a sugárzás), és ha minden igaz, még idén a helyére fogják gördíteni. A szerkezet egy igen költséges darab, tűzálló, bármilyen hideg időjárást kibír, és rendkívüli szélerőnek is ellenáll.
A csarnokba két, Minnesotában készített óriási darut építenek be, melyek távirányítással működtethetők egy közeli, sugárbiztos bunkerből. A daruk egy szerkezetet mozgatnak majd, amiken robotkarok vannak, fúrók, betontörők, és egy 10 tonnás porszívó, ami összeszedi a sugárzó hulladékot.
|
| Az épülő új szarkofág a csernobili erőműnél 2016. április 22-én. Fotó: EPA/Roman Pilipey |
A daruk működtetését és az erőmű megtisztítását már Ukrajnának kell finanszírozni, ami még felvethet gondokat, ismerve az ország jelenlegi pénzügyi helyzetét. Persze baj esetén a világ finanszírozhatja a működtetést, és a problémák ezzel is csak rövidtávon oldódnak meg. Az erőmű többi reaktorépületének elbontására még nincsenek tervek, nem is beszélve Pripjaty városáról, ami így örökre ott marad emlékmúzeumnak, ami egyre inkább látogatható lesz, ahogy a sugárzás csökken. Az acélcsarnok pedig egy olyan hatalmas darab, (széltében-hosszában 300 méter körüli, magassága 120 méter), ami messziről látszani fog. Egy óriási emlékmű a katasztrófa helyén.
