1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Jövőre jelentősen mérsékelheti a fogyasztói árindexet a lakossági gáz és villamos energia árának januártól tervezett 10 százalékos csökkentése a megkérdezett elemzők szerint, akik 4,1, illetve 4,4 százalékos éves átlagos inflációval számolnak 2013-ban az idei 5,7 százalékra várt árindex után.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a novemberi csökkenést részben az élelmiszerárak emelkedésének vártnál kisebb gyorsulása és részben az üzemanyagárak vártnál nagyobb zuhanása okozta, ami a decemberben is folytatódni látszik.

Suppan Gergely szerint decemberben stagnál az infláció szintje

A KSH kedden közölt adatai szerint novemberben 5,2 százalékra lassult az éves szintű infláció az októberi 6,0 és a szeptemberi 6,6 százalék után. Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak novemberben. Az idén az első tizenegy hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Az elemző értékelése szerint a belső kereslet hiányát tükrözi az élelmiszerárak várttól elmaradó növekedése, mivel a termelők és a feldolgozók nem tudták áthárítani a takarmányköltségek meredek emelkedését. Az élelmiszerárak azonban továbbra is felfelé mutató kockázatokat jelenthetnek, amit a mezőgazdasági termelői árak szeptemberi 20,7 százalékra ugrása is jelez.

A TakarékBank elemzője arra számít, hogy decemberben az infláció hasonló szinten, 5,2-5,3 százalékon marad, így az idei átlagos infláció 5,7 százalékot mutathat. Decembertől tovább emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, ami az azt követő hónapokban jelenhet meg az árakban. Januárban és februárban ugyanakkor kiesik az idei áfaemelés hatása, továbbá 10 százalékkal csökken a gáz- és áram ára, így az infláció az év első felében 4-4,5 százalék közé mérséklődhet - fejtette ki.

Suppan Gergely szerint csökkenhet az infláció az alapkamattal egyszerre

Suppan Gergely,
a TakarékBank
elemzője

Hozzáfűzte, hogy a bázishatásokat ugyanakkor ellensúlyozzák a kormány egyes intézkedései, valamint egyes tömegközlekedési tarifák emelése. Mivel a belső kereslet hiánya továbbra is az infláció csökkenése irányába hat, valamint a jövő év második felében feltehetően az idei élelmiszerár-robbanás hatása is kiesik a bázisból, az infláció további enyhülése várható, amit a jövő év közepétől bevezetésre kerülő elektronikus útdíj sem fékez érdemben. Jövő év decemberig így 3,7 százalékra csökkenhet az infláció.

Suppan Gergely előrejelzése szerint az éves átlagos infláció az idei 5,7 százalék után jövőre 4,1 százalék lehet. Az elemző úgy véli, hogy folytatódhat a kamatcsökkentési sorozat, decemberben 5,75 százalékra, majd a jövő év közepéig 5 százalékra csökken az alapkamat.

Árokszállási Zoltán enyhe infláció gyorsulásra számít decemberben

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary Zrt. elemzője szintén úgy vélekedett, hogy az üzemanyagárak

radikális csökkenése áll a novemberi infláció lassulása mögött, illetve megemlítette a szolgáltatások árának vártnál kisebb növekedését is. Emellett a bázishatásokat emelte ki, nevezetesen azt, hogy tavaly novemberben jelentős jövedéki adóemelések voltak, és mivel ezek most kikerültek az éves árindexből, ez is hozzájárult az árindex csökkenéséhez.

Árokszállási Zoltán,
az Erste Bank Hungary Zrt.
elemzője

Az elemző szerint az élelmiszerek a vártnak megfelelően drágultak, amit a gyenge mezőgazdasági idény magyaráz. Az Erste elemzője arra számít, hogy decemberben 5,3-5,4 százalékra gyorsul az infláció a novemberi 5,2 százalékról, az éves átlagos index pedig 5,7 százalék lesz 2012-ben.

Jövőre azonban lassul az infláció

Jövőre viszont az éves átlagos inflációra vonatkozó 5 százalékos korábbi előrejelzését 4,4 százalékra csökkentette Árokszállási Zoltán, miután a kormány a múlt héten bejelentette a rezsiköltségek 10 százalékos csökkentését januártól. Az elemző szerint a gáz, a villany és a távhő árának 10 százalékos csökkentésével kalkulálva ez akár fél százalékponttal nagyobb fogyasztói árindex csökkenést is eredményezhet jövőre. Megjegyezte, hogy a 4,4 százalékos jövő évi átlagos árindex-előrejelzés érdemben alacsonyabb a kormány által várt 5,2 százaléknál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 10:50
A hazai átlagárak továbbra is stabilak.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
Makro / Külgazdaság Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
Kollár Dóra | 2026. szeptember 23. 05:43
Nehéz helyzetben az osztrák munkaerőpiac, és ezt a kint dolgozó magyarok is megérezhetik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG