1p
Egyre jobban nyúlik a Költségvetési Tanács és a nemzetgazdasági tárca vitája, többek között a növekedési kilátásokról. Hiába készült már el júniusban a büdzsé, több gyenge pontja is van a tervezetnek.

A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a KT - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden az M1 Az este című műsorában.

Az ügy előzménye, hogy a KT még azt a költségvetés-tervezetet tekintette át, melyben a munkahelyvédelmi akcióterv nem szerepelt (ezt június 12-én fogadta el az Országgyűlés, 3 hónappal előbb, mint szokták). A tanácsnak ezzel a tervezettel kapcsolatban kifogása nem volt, a 300 milliárd forintos forrásigényű "szociális adócsökkentést" tartalmazó akcióterv azonban jócskán boríthatja a jövő évi büdzsét.

Bevételek és növekedés - a két gyenge pont

A KT elnöke a tévéműsorban kifejtette: júliusban már a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban adott kiegészítő válaszokat a nemzetgazdasági tárca, a kiadási oldalt illetően a válaszok megnyugtatóak voltak, de a bevételek megalapozottságát, a plusz bevételek kérdését, illetve a gazdasági prognózist illetően újabb kérdések merültek fel a KT részéről, amelyekre a választ a hó (szeptember) közepére, illetve második felére ígéri a nemzetgazdasági tárca. Ekkor már azonban a Parlament is elkezdi tárgyalni a jövő évi részletes költségvetést. A nyár elején felvázolt növekedési ütem egyre távolibbnak látszik, a kormány ugyanis kőbe véste az 1,6%-os GDP-növekedést, de már a legoptimistább elemzők is (például a Századvég vagy az MNB) csupán 0,8%-os bővülést prognosztizálnak.

Kovács Árpád rámutatott: a NGM-hez intézett kérdések egy része az adóbeszedés hatékonyságának kérdésköréhez kapcsolódik, ahhoz, hogy a beszedés hatékonyságának javításától várt 150-160 milliárd forint többlet-adóbevételt milyen eszközökkel biztosíthatja az adóhivatal, másrészt a gazdasági növekedés ez évi, illetve jövő évi várható számairól tett fel kérdéseket a KT.

Szűkös határidők

Kiemelte:" Bízunk benne, hogy ezekre megnyugtató válaszokat fogunk kapni", hozzátéve, nagyon összetett kérdésekről van szó. Aláhúzta: ezekre azért van szükség, mert ha a költségvetéshez módosító indítványokat nyújtanak be, amelyek akár az adózást is érintik, vagy a gazdasági prognózist illetően lesznek változások, ezekre a KT-nak záros határidőn belül reagálnia kell, a testületnek a zárószavazás időpontjára nyilatkoznia kell, hogy hozzájárul-e a zárószavazás lefolytatásához az adósságszabály miatt.

Önmagában nem nagy tétel a 150 milliárd

Az adóbeszedés hatékonyságának kérdésköre többször szóba került az interjú során, Kovács Árpád ezzel kapcsolatban rámutatott: a jövő évi büdzsé úgy számol, hogy 150-160 milliárd forint többletpénz folyhat be ennek révén, pedig 2011-ben egész évben mintegy 38-40 milliárd forintos javulást lehetett elérni.

A KT elnöke kiemelte: önmagában a 150-160 milliárd nem nagy összeg, hiszen ez a teljes adóbevételhez, vagy a kintlévőségekhez képest 5-6 százalékos "nagyságrendű", de mégis a 2011-es hatékonyság-javulással elért plusz adóbevétel négyszerese, miközben a gazdaság teljesítményének visszaesése várható 2012-ben.

Megjegyezte: az elemzők szerint jó esetben is csupán 0 százalék körüli gazdasági bővülés várható 2012-ben, de nem zárható ki, hogy ennél rosszabbul alakulnak a gazdasági folyamatok, ami hatással lesz a 2013-as büdzsére is. Az ezzel kapcsolatos aggályait a KT elnöke már korábban is jelezte.

Megadóztatják a jegybankot - jól van ez így?

A jövő évi költségvetés kiadási oldalán a 300 milliárd forintos kiadásra, (ami a munkahelyvédelmi program végrehajtásához szükséges), részben fedezetet jelent a Magyar Nemzeti Bankra kivetett tranzakciós adó, ennek bevezetésére most már törvény van, és időlegesen megnyugtató válasz az is, hogy az MNB így előálló veszteségét 2014-re tolják át - magyarázta a KT elnöke.

Kovács Árpád hozzátette: bár olyan döntés is lehet, hogy ezt az adót a jegybank továbbhárítja a hazai pénzforgalom szereplőire, ami viszont a gazdasági növekedést tekintve újabb áldozatot jelent majd. Az MNB már korábban jelezte a gazdasági miniszter felvetésére, hogy a jegybank nem háríthatja át az adóterhet a kereskedelmi bankokra. Megjegyezte: bár a költségvetésben eddig nem számoltak az IMF-fel tervezett hitellel, a piaci szereplők már beárazták az IMF-hitel pozitív hatásait (a költségvetési törvény tervezete kitér rá, hogy egy IMF-megállapodás esetén a hozamok csökkenhetnek, a forint pedig erősödhet - akár a 270-es szint alá is -, ami az államadósságot csökkentheti).

Az ÁSZ és az MNB is ránéz még

Végezetül elmondta: a nemzetgazdasági tárcától megkapott anyagokat majd az Állami Számvevőszék és az MNB apparátusai, szakértői tüzetesen át fogják nézni, és a KT tagjai a szakértői anyagok alapján foglalnak állást, teljesül-e az adósságszabály a jövő évi büdzsét illetően.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG