3p
Egyelőre semmi bizonyíték arra, hogy bomba miatt zuhant le az orosz gép. Más források mást mondanak.

Az orosz utasszállító repülőgép Sínai-félszigeti tragédiáját vizsgáló nyomozók egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy robbanás okozta a katasztrófát - közölte a polgári repülésért felelős egyiptomi miniszter.

Az érintett légitársaság egyik gépe. Fotó: Wikimedia Commons

Hosszam Kamál közleményében úgy fogalmazott, hogy egyelőre nincs semmilyen bizonyíték vagy adat, amely ezt a feltételezést támasztaná alá.

A politikus Philip Hammond brit külügyminiszter szerda esti nyilatkozatára reagált, miszerint nagy a valószínűsége annak, hogy robbanószerkezet okozhatta az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép hétvégi katasztrófáját. Továbbá arra is reagált, hogy a brit kormány teljesen leállította a légi forgalmat Nagy-Britannia és Sarm-es-Sejk repülőtere között, majd példáját követte Hollandia is.

A CNN pedig azt írta, az amerikai hírszerzésnek arról is van információja, hogy a sarm-es-sejki repülőtéren valaki segíthetett a bomba fedélzetre juttatásában.

Várjuk ki a végét!

A brit lépéssel kapcsolatban az éppen Londonban tartózkodó egyiptomi külügyminiszter, Számeh Sukri is azt mondta, azt reméltük, hogy megvárják a vizsgálatok eredményeit, és nem vetítik előre az eseményeket.

Eközben a tárca Kairóban is közleményt adott ki, amely szerint a londoni döntést előzetes konzultáció nélkül hozták, ráadásul annak ellenére, hogy a két ország között órákkal előtte magas szintű párbeszédet folytattak.

Megfigyelők szerint mind Kairó, mind pedig Moszkva számára komoly következményekkel járna, amennyiben igaznak bizonyulna az Iszlám Állam (IÁ) egyiptomi ágának állítása, hogy a dzsihadista szervezet által végrehajtott merénylet okozta a szerencsétlenséget.

Sokat veszíthet Egyiptom

Egyiptom gyengélkedő gazdasága jelentősen függ az országba irányuló idegenforgalomtól, amelynek egyik legfőbb célpontja a Vörös-tenger partján fekvő Sarm-es-Sejk. Moszkva ugyanakkor vehemensen tagadja, hogy bármifajta összefüggés lehet a 224 halálos áldozattal járó katasztrófa és az IÁ szíriai állásai ellen másfél hónapja zajló orosz légi hadjárat között.

Az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov a BBC-nek csütörtöki adott nyilatkozatában leszögezte, hogy kizárólag a Sínai-félszigeti légi katasztrófát vizsgáló szakemberek állapíthatják meg a tragédia okát, minden más feltételezés csupán találgatás vagy ellenőrizetlen információ. Hangsúlyozta, hogy a történtek okaival kapcsolatos feltételezésekkel csak a nyomozást végző szakemberek állhatnak elő (megalapozottan), márpedig egyelőre Moszkva nem tud semmilyen, általuk tett bejelentésről.

Még nagyobb területen folyik a vizsgálat

Orosz hírügynökségek közben arról számoltak be, hogy 40 négyzetkilométerre szélesítették ki a kutatási területet a gép roncsait és az áldozatok holttesteit kereső szakemberek.

Kirúgták vagy előlépetették az igazgatót?

Tovább szították az eset biztonsági vonatkozásai körüli spekulációkat azon jelentések, amelyek szerint a terrortámadás lehetősége által kiváltott, növekvő nemzetközi aggodalmak miatt leváltották a sarm-es-sejki repülőtér igazgatóját.

Az al-Jóm asz-Szábe című napilap honlapján ezzel szemben illetékes forrásokra hivatkozva azt írta, Abdel-Vaháb Alit nem leváltották, hanem előléptették, és mostantól a nemzetközi repülőtér üzemeltetéséért felelős műveleti vezető közvetlen munkatársaként fog dolgozni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG