4p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A luxemburgi külügyminiszter legalábbis így látja. Közben Bécs és a nyugat-balkáni migrációs útvonal által érintett országok közös dokumentumot fogadtak el Merkel háta mögött. Athént is kihagyták a megbeszélésből, amely most vétóval fenyegeti az EU-t és fogadkozik, hogy nem lesz Európa Libanonja.

Tegnap egy nem kimondottan lélekemelő tanácskozást tartottak az EU belügyminiszterei. A hangulatot talán a parányi Luxemburg képviselője foglalta össze a legtalálóbban. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter – aki a migrációért is felelős – kijelentette, miszerint „nincsen már világos vonalvezetésünk a menekültkérdésben, valahogy egy anarchiába sodródunk. Remélem, hogy összeszedjük magunkat, Görögországot ebben a kérdésben nem csak egy vakbélnek tekintjük.”

Európai menekült-intézkedések Merkel háta mögött

Angela Merkel EU-s menekült-elosztási tervének kudarcát látva számos európai ország saját kezébe vette a dolgok irányítását. Szintén tegnap az osztrák fővárosban a nyugat-balkáni migrációs útvonal által érintett országok – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Koszovó, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia – illetékesei tartottak konferenciát a migrációs válság lehetséges megoldásairól az osztrák kormány képviselőivel. Bécsben megállapodtak arról, hogy Macedóniát „teljes mértékben” támogatják. Ausztria bejelentette, hogy húsz főre emeli a macedón határ őrizetének megerősítésére felajánlott rendőrök számát, a belügyminiszter szerint „az unió túlélése” múlik azon, hogy sikerül-e megoldani a menekültkérdést.

Káncz Csaba

Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter kiemelte, hogy Szlovénia nem lehet áldozata az északi országok politikájának, sem a déli országok intézkedéseinek, amelyek szerint ott egyszerűen továbbengedik a menekülteket. Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter szerint az egyetlen fenntartható megoldás a közös európai megoldás, azonban ennek hiányában Szerbia mindent olyan lépést támogat, amelyet Németországot, Ausztriát és Svédországot, vagyis a menekültáradat fő terheit viselő országok tesznek.

A tanácskozáson elfogadott dokumentum szerint a védelemre szorulóknak a származási országukhoz a lehető legközelebb kell védelmet nyújtani. Kiálltak amellett, hogy az európai országoknak egyenlő arányban kell viselniük a menekültügyi terheket, azonban a korlátozott befogadási és ellátási lehetőségek miatt, valamint a lehetséges stabilitási kockázat miatt nem lehet a menekülteket ellenőrizetlen mennyiségben befogadni.

A megállapodásban szerepel az is, hogy a menekültjog nem jogosít fel arra, hogy szabadon lehessen megválasztani a célországot. Továbbá, hogy a menekültáradat csökkentésével enyhíteni kell a tranzitországokra eső nyomást is, fokozni kell az együttműködést és a kölcsönös támogatást, valamint közös szabályrendszer alapján kell kitoloncolni a menekülteket.

Ciprasz hazarendelte a görög nagykövetet

A bécsi rendezvényre nem kapott meghívót Athén, ezért konzultáció céljával hazahívta bécsi nagykövetét. A tiltakozásról szóló jegyzéket a bécsi görög nagykövet kedden nyújtotta át az osztrák külügyminisztériumban. A görög külügyminisztérium úgy vélte: „egyoldalú és egyáltalán nem barátságos" az, hogy Görögország nélkül akarnak döntést hozni olyan kérdésről, amely az országot és a határait érinti. Athén szerint Macedónia Ausztria „felbujtására" zárta le a Görögországgal közös határát az afgán migránsok előtt, és csak irakiakat és szíriaiakat enged át.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő „szégyennek" nevezte azt, hogy Görögország meghívása nélkül, és az EU által biztosított kereteken kívül rendezett Ausztria konferenciát. Ciprasz azzal fenyeget, hogy minden EU-s döntést menekültügyben meg fog vétózni Athén abban az esetben, ha magára hagyják.

„Nem fogjuk elfogadni, hogy az országunkat a lelkek állandó raktárává tegyék, mialatt Európa úgy tesz, mintha semmi sem történt volna”- fejtette ki a görög parlamentben. Janisz Muzalasz migrációs miniszter pedig tegnap szögezte le, miszerint „Görögország nem fog tolerálni egyoldalú lépéseket… és nem lesz belőle Európa Libanonja”.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő, hogy melyik a harmadik legkeresettebb autómárka Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 14:16
Éves összehasonlításban 13,6 százalékkal 509 400-ra növelte eladásait az első fél évben a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto, amely a német Volkswagen-csoport része.
Makro / Külgazdaság Ez nekünk is fájni fog – milliárdokba kerülhet a német autóiparnak az amerikai uniós megállapodás
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 13:46
Milliárdos terheket ró a német autóiparra az amerikai-uniós vámmegállapodás a német autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA szerint.
Makro / Külgazdaság Figyelmeztetés jött: összeomolhat a szociális állam
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 08:23
A szociális állam összeomlásának a veszélyére figyelmeztetett és sürgős reformok szükségére hívta fel a figyelmet a BDA német munkaadói képviseleti szervezet elnöke, Rainer Dulger a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.
Makro / Külgazdaság Vámháború: sokan bírálják az uniós megállapodást
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:12
Az olasz miniszterelnök szerint megfelelő a megállapodás, Berd Lange viszont elégedetlen. 
Makro / Külgazdaság Merz megszólalt az EU és az Egyesült Államok közötti megállapodásról
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:10
Friedrich Merz német kancellár vasárnap este kiadott kormányközleményében üdvözölte az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött paktumot. A német iparszövetség szerint katasztrófa a megállapodás. 
Makro / Külgazdaság Van egy rossz hírünk a magyar vásárlóknak: megint drágult a nagybevásárlás a diszkontokban
Kollár Dóra | 2025. július 28. 05:37
Enyhe áremelkedést tapasztaltunk, itt a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár. 
Makro / Külgazdaság Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 16:10
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelem, a bruttó hazai termék (GDP) és az ipari termelői árak, valamint a szálláshelyek forgalmáról is közöl statisztikákat.
Makro / Külgazdaság Újra egy számjegyű kamattal lehet kölcsönt felvenni
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 09:16
Több bank már 10 százalék alatti kamatot kínál.
Makro / Külgazdaság Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
Privátbankár.hu | 2025. július 26. 11:46
Szerinte amíg nem kapjuk meg az összes, Magyarországnak járó pénzt, addig a kormány megvétózza az uniós költségvetést.
Makro / Külgazdaság Olyan helyen járt Donald Trump, ahol előtte kevés amerikai elnök – pedig ott van a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:32
Nem szokás elnökként benézni a jegybankhoz, de Trump ezt is megtette. Nem szándékozik idő előtt lecserélni a Fed elnökét, de a nyomást fenntartja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG