Ezt fejtegeti az alapblog.hu-nak adott interjúban Észtország legsikeresebb bankára (a Forbes szerint másfél milliárd dolláros magánvagyonnal rendelkező) Indrek Neivelt. Ma jeles skandináv és balti, illetve orosz technológiai cégek résztulajdonosa, több információtechnológiai start-up befektetője.
Inkább negatív képet fest térségünk kilátásairól, nem tartja reálisnak a Nyugat-Kelet közötti kereseti, életszínvonalbeli szakadék szűkülését, ennél fogva az emigráció visszájára fordulását sem. Elsősorban spekulációt sejt a közép-európai ingatlanpiac aktuális felfutása mögött
Zentai Péter: Egészen hatalmas különbségeket látok a balti országok, Lengyelország, Románia, Cseh- és Magyarország kapcsán a mindennapi életükben éppúgy, mint a gazdasági és egyéb politikájukban, valamint a mindennapi embereknek a külföldiekhez, a külföldi befektetőkhöz, sőt még az Európai Unióhoz való viszonyában is.
Indrek Neivelt: Két olyan, egymással összefüggő téren látom a közösséget – leszámítva a közös közelmúltbeli történelmet (szovjet tömbhöz való tartozást) –, amely inkább aggasztó, mintsem örvendetes hasonlóság. Az egyik, hogy a mi országainkban alacsonyabb az életszínvonal, mint Európa többi térségében. A másik pedig, hogy tíz év alatt 6 millió ember hagyta el Közép- és Kelet-Európa országait! Másként fogalmazva: ezen országok lakossága – csak az emigráció okán – mintegy hat százalékkal megfogyatkozott.
Ez előre jelzi, hogy a közép- és kelet-európai országok nem csak a jelen, hanem a jövő problémáival is nagyon-nagyon nehezen fognak tudni megküzdeni. Senkinek nincs arról fogalma, miként lehetne tartósan fenntartani bármiféle állami nyugdíjrendszert, szinten tartani az amúgy sem jó, folyamatosan romló egészségügyi ellátást – az ilyen elképesztő mértékű migráció vezette népességfogyás és öregedés következtében.
Hallani, hogy a migránsok egyre nagyobb hányada előbb-utóbb hazatér…
A túlnyomó többség belátható időn belül nem fog. Sőt, minél hosszabb időt töltenek ezek az emberek a nyugati országokban, annál kevésbé szánják rá magukat a hazaköltözésre, ugyanakkor egyre többen fogják magukhoz kivinni hozzátartozóikat is. Egyetlen komoly tanulmányt sem lehet olvasni, amely szakavatottan alátámasztaná, hogy visszájára fordulhat ez a trend. A fiatal, munkaképes és főként magasan kvalifikált embereink alkotják a Közép-Kelet-Európából kiinduló migrációt.
Ez a hatmillió ember a széles értelemben vett térség teljes gazdasági kapacitásának, az annak szinten tartásához szükséges utánpótlás 10 százalékát jelenti, gazdaságaink ekkora mértékben veszítenek.
A jól képzett fiatalokat azonban kevésbé érdekli, milyenek lesznek (vagy nem lesznek) a fizetések hazájukban 5-10 év múlva. Ők azt nézik, hogy most mennyit keresnek a hozzájuk hasonló kvalitással bíró osztrák, német, brit társaik, és ha azokban az országokban munkahelyek nyílnak meg számukra is, akkor távoznak…
Egyetértünk. A nyugat-európai uniós államok munkaerő-utánpótlása a jövő kulcsterületeit jelentő szakterületeken – nem csekély részben a kelet-európai bevándorlásnak köszönhetően – egyre inkább biztosított. Ezzel szemben a mi országainkban problémás az utánpótlás. Hozzáteszem: Amerika, Kanada, Ausztrália még Nyugat-Európához képest is sokkal befogadóbb az élenjáró területek szakembereivel szemben. A kelet- és közép-európai gazdaságok versenyképességének növelése, az innováció lehetősége kerül veszélybe az emigráció mélyülése miatt.
S míg Nyugaton nem idegenként tekintenek a magasan képzett külföldiekre – erről a helyi gazdasági főszerelők saját jól megfontolt érdekükből kiindulva is gondoskodnak –, addig Kelet- és Közép-Európa némely országaiban a legmagasabb politikai szinten idegenítik el a külföldi munkaerőt attól, hogy az meg merjen jelenni és segítsen…
Szorosabb együttműködés a katonai fenyegetés hatására. 
