2p
A menekültek befogadása helyett vállaljanak más feladatokat a migrációval kapcsolatban azok az európai uniós (EU-) tagállamok, amelyek elzárkóznak a befogadástól - javasolja a német külügyminiszter.
Heiko Maas német külügyminiszter (MTI/EPA/Florian Wieser)

Heiko Maas egy német lapinterjúban sürgette, hogy az EU a külpolitikában szakítson az egyhangú döntéshozatali eljárás kizárólagosságával. Mint mondta, nagyon fontos, hogy a jövőben bizonyos ügyekben ne a teljes egyetértésen, hanem a többségi döntéshozatal alapján határozzanak.

A többségi döntések megvédik a közösséget attól, hogy más hatalmak egyetlen egy tagállam megvásárolásával mindent megakadályozzanak, és így ellehetetlenítsék az EU külpolitikáját - mondta a német diplomácia vezetője a Bild am Sonntag című lapnak, hangsúlyozva, hogy a jövő tavaszi európai parlamenti (EP-) választás után hozzá kell látni a döntéshozatali rendszer átalakításához.

Ésszerűtlen lépés

Arra a kérdésre, komolyan gondolja-e, hogy többségi döntéssel rá lehet kényszeríteni Lengyelországot vagy Magyarországot menekültek tízezreinek befogadásához, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa azt mondta, hogy nem lenne ésszerű ezzel próbálkozni.

Megoszt a migrációs válság

"Nem lenne szabad hagynunk, hogy a migrációs kérdés továbbra is megosszon minket, inkább azt javaslom, hogy aki nem akar menekülteket befogadni, az vállaljon más területen feladatokat, például a menekülésre késztető okok megszüntetésének ügyében, Afrikában" - mondta a német külügyminiszter.

Azzal kapcsolatban, hogy francia kollégája, Jean-Yves Le Drian szerint a jobboldali populista kormányoktól meg kell vonni az EU-s támogatásokat, rámutatott, hogy Brüsszelben már régóta tart a vita arról, hogy a jogállamisági deficitek milyen pénzügyi következményekhez vezethetnek.

Azonban a németeknek a külpolitikai vitákban jobban áll a kézfogásra nyújtott kar, mint a felemelt mutatóujj kioktató, figyelmeztető gesztusa - mondta Heiko Maas.

Hangsúlyoztam, hogy egységet kell teremteni az EU-ban, és a tagállamok megosztása "első osztályú és másodosztályú" csoportokra "aláásná Európa eszméjét" - mondta a szociáldemokrata politikus.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG