2p
Novemberben 2,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Az elmúlt egy évben a cukron kívül gyakorlatilag minden, amit nem érintett áfacsökkentés, drágult: az élelmiszerek ára 3,4 százalékkal lett magasabb egy év alatt, ezt közölte a KSH a Privátbankár.hu-val. Az elemzőházak előrejelzése megegyezik az adattal, az MNB, a Reuters, a Portfolió és az OTP Elemzési Központ 2,5 százalékos növekedést várt novemberre, míg a Bloomberg egy hajszállal magasabbat, 2,6 százalékot.

Drágább lett a nagybevásárlás

Ahogy az a legfrissebb Árkosár-felmérésünkből is kiderült, a tojás hatalmasat drágult, egy év alatt 23 százalékot, amiben a madárinfluenza mellett a holland tojásbotrány is nagy szerepet játszott. A vaj és a vajkrém 15,4, a tejtermékek 9,6, a kenyér 7,5, a párizsi, kolbász 7,3, a sajt 7,1, a sertéshús pedig (az áfacsökkentés ellenére) 4,1 százalékkal drágult. A baromfihús ára ugyanakkor 13,1, a cukoré pedig 8,5 százalékkal csökkent.

A legnagyobb mértékben, átlagosan 7,1 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 2,9, ezen belül a járműüzemanyagoké 5,9 százalékkal emelkedett. A háztartási energia ára 1,5, ezen belül a tűzifáé 12,3 százalékkal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A szolgáltatásokért 1,0, a ruházkodási cikkekért 0,5 százalékkal többet, a tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Havi bontásban is látványos

A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, ezen belül az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett. Hónapon belül 18,6 százalékot drágult a tojás, míg a friss zöldség 3,7, a párizsi, kolbász 1,9 százalékkal drágult. A cukor ugyanakkor 6,1, a friss hazai és déligyümölcs 3,6, az étolaj 1,4 százalékkal kerül kevesebbe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG