3p
Nem igazán találja az afrikai kontinens a helyes utat, a Transparency International legújabb jelentése szerint még mindig rettenetesen korruptak az országok. De mihez is lehetne kezdeni egy olyan helyen, ahol nincsen stabil kormányzat, kiépült ellátórendszer, vagy éppen működőképes pénzügyi szektor?

Ha Libériában megbetegedsz, nem ugrasz be a háziorvosodhoz egyszerűen, hanem egy vaskos borítékkal érkezel, különben levegőben néznek. A volt rabszolgák államaként indult miniországban tízből hét ember szerint csak vesztegetéssel lehet olyan alapvető dolgokhoz hozzájutni, mint az egészségügyi ellátás, vagy éppen az iskola.

Ráadásul az NGO felmérése szerint csak egyre növekszik a korrupció aránya, ami csak tovább növeli a társadalmi különbségeket és a szegénységet. A pénzt elfogadó hivatalnokok és politikusok dőzsölnek, míg több millió afrikai az olyan legalapvetőbb dolgokat sem képes elérni, mint például a tiszta ivóvíz.

A szakértők úgy becslik, hogy csak a szub-szahari régióban 75 millió ember fizetett le valakit valamilyen formában, ráadásul a számokból az látszik, hogy a legszegényebbek vannak a legjobban rászorulva a lefizetésre. Ezt a Transparency International azzal magyarázza, hogy a szegények nem tudnak védekezni a korrupt hivatalnokokkal szemben, illetve, hogy a gazdagabbak képesek kapcsolataikkal kikerülni a megvesztegetést.

Nincs védelem

Nem túl meglepően a rendőrség és a bíróság a legkorruptabb szervezetek közé tartoznak, sokszor simán csak azért meg kell vesztegetni a rendőröket, hogy ne büntessenek kitalált bírságokkal, de például az is előfordul, hogy intézkedni is csak pénzért hajlandóak.

A korrupció az ügyintézés minden területére kiterjed, a hivatalos dokumentumok kikéréséhez is fizetni kell, de sokszor már önmagában azért is fizetni kell, hogy időpontot adjon a hivatalnok.

Ali Mufuruki, az IMF szub-szaharai régióval foglalkozó csoportjának tagja a korrupciót nevezte a legnagyobb akadálynak Afrika fejlődése előtt, amire a megoldás szerinte egy erős kormányzat, és betartható és jól határolt törvényrendszer lenne, illetve az etikus ügyintézés beemelése a társadalomba kulturális szinten.

Apró lépések

Azért vannak reményt keltő hírek is, Botswanában a megkérdezettek összesen egy százaléka vallotta azt, hogy az elmúlt évben lefizetett volna bárkit is, amely egyébként kisebb korrupciós szintet jelent, mint például a magyarországi.

Vagy elég csak Szenegálra gondolni, ahol létrehozták egy csalás- és korrupcióellenes hivatalt, ráadásul 2014-ben törvényi szintre emelték, hogy a megválasztott hivatalnokok és politikusok kötelesek nyíltan bevallani a vagyonukat.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin szó szerint nagyon kellemetlen meglepetést kap karácsonyra
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 07:16
Nem sokat tehet az orosz jegybank a megugrott infláció ellen, miután annak hátterében nem kis részben az állami költekezés áll, ám várakozások szerint megteszi, ami tőle telik.
Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG