4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tervek szerint januártól elfoglalhatják helyüket az Európai Parlamentben azok a függetlenségpárti katalán politikusok, akiket Spanyolország be akar börtönözni.
Carles Puigdemont belépőkártyáját mutatja az Európai Parlament akkreditációs központjánál Brüsszelben. EPA/STEPHANIE LECOCQ

Most vagyunk azon a helyen, ahol hat hónappal ezelőtt kellett volna lennünk

- ezekkel a szavakkal ünnepelte Carles Puigdemont december 20-án az Európai Parlament akkreditációs központjánál Brüsszelben, hogy ha háborút nem is, de legalább csatát nyert a spanyol hatóságok ellen folytatott küzdelemben.

Javukra döntött a bíróság

A katalán függetlenségpárti politikus, Katalónia egykori elnöke és társa, Toni Comin – mindketten megválasztott európai parlamenti (EP) képviselők – egyúttal büszkén mutatták akkreditációs csomagjukat, amellyel végre beléphetnek az EP brüsszeli épületébe.

Puigdemont és Comin azért örülhettek, mert az Európai Unió Bírósága előző nap úgy döntött: a megválasztott képviselőknek, így nekik is minden esetben joguk van mandátumuk betöltéséhez. A határozatot David Sassoli, az EP elnöke hivatalos bejelentésben is megerősítette a parlament plenáris ülésen.

Börtönre ítélve

A májusi EP-választáson összesen három függetlenségpárti katalán politikus – Puigdemont és Comin mellett Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes –  került be az EP-be, azonban mindeddig nem foglalhatták el a helyüket, mivel nem vehettek részt a spanyolországi beiktatási ceremónián a katalán függetlenségpárti mozgalomban játszott szerepük miatt.

Oriol Junquerast októberben a spanyol legfelsőbb bíróság 13 év börtönbüntetésre ítélte. A vezető jelenleg is börtönben van. Az Európai Bíróság mostani ítéletében ugyanakkor a politikus azonnali szabadlábra helyezésére szólította fel a spanyol hatóságokat, mivel mentelmi joga már érvényben volt, amikor a spanyol legfelsőbb bíróság börtönbüntetésre ítélte őt.

Puigdemont ellen a spanyol hatóságok 2017 végén emeltek vádat lázadás miatt. A politikus Brüsszelbe menekült, hogy elkerülje a letartóztatást, és azóta sem térhetett vissza hazájába. Szintén Belgiumban keresett menedéket Toni Comin, aki egészségügyi miniszter volt a Puigdemont-kormányban, és szinrtén részt vett a függetlenségi mozgalomban.

Beülnek a parlamentbe

Az uniós bíróság döntése nagy valószínűséggel hatással lesz majd a Puigdemont kiadatásáról szóló ítéletre is, amelyet jövő február 3-ra időzített egy belga bíróság.

A Financial Times szerint a volt katalán elnök ugyanakkor már januárban szeretné elfoglalni a helyét az EP-ben, azaz részt szeretne venni a jövő évi első plenáris ülésen.

A helyzetet bonyolítja, hogy a spanyol választásokat megnyerő szocialista párt tárgyalásokat folytat a függetlenségpárti katalán pártokkal kormányalakítás ügyében. Pedro Sánchez ügyvivő kormányfő, a szocialisták vezére arra próbálja rávenni őket, hogy ne akadályozzák meg a kisebbségi kormánya megalakulását.

A bíróság döntése nem akasztja meg a tárgyalásokat. Ne csináljunk akadályokat olyan dolgokból, amelyeket a bíróságokon kell rendezni. A kormány nem adta fel, hogy még az idén szavazásra vigye a kormányalakítást a parlamentben

- idézte a brit lap Sánchezt.

Fellázadt Katalónia

Mint arról beszámoltunk, idén ősszel tömegtüntetések törtek ki számos katalán városban, miután a spanyol legfelsőbb bíróság 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre ítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt zendülés, gyakorlatilag a 2017-es függetlenségi népszavazásban játszott szerepük, valamint a függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

A spanyol kormány akkor azt közölte, hogy elfogadja és tiszteletben tartja, a katalán kormány viszont elutasította, igazságtalannak és antidemokratikusnak tartotta az ítéletet.

A feszültség miatt még az FC Barcelona – Real Madrid örökrangadót is el kellett halasztani a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A meccset végül december 18-án rendezték meg, az eredmény 0:0 lett – azaz a két szemben álló fél a pályán sem bírt dűlőre jutni egymással.

Szakértői interjúnk a témában: Lehet-e független Katalónia? Lázadás, foci és harminc év börtön. Mi áll a spanyol-katalán balhé hátterében? Videókommentárunk a témában:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG