3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Módosul az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj mértéke a módosításról szóló javaslat szerint általánosan 0,1 százalék lesz.

Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat értelmében megszűnik a felügyeleti díj legalsó, a törvény hatálya alá tartozó tevékenységekből származó nettó 500 millió forint árbevételig érvényesíthető 0 százalékos sávja, helyette az általános 0,1 százalékos mértékű felügyeleti díj fizetési kötelezettség jelenik meg, azzal, hogy a kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozásokra is vonatkozik a húszezer, illetve hétszázezer forint átalányválasztás lehetősége. A javaslat egyértelműsíti, hogy a felügyeleti díj számításánál a megelőző naptári év árbevételét(magánszemélyek esetében bevételét) kell alapul venni.

Mit mondott az Európai Bizottság?

Még nyáron indított az Európai Bizottság úgynevezett mélyreható vizsgálatot. A bizottság aggálya az volt, hogy a meredeken progresszív kulcsokat alkalmazó terhek szelektív előnyt biztosítanak versenytársaikkal szemben azoknak a vállalatoknak, amelyek árbevétele alacsony, és ez tiltott állami támogatásnak minősülhet.
Lázár János pedig ma egy tájékoztatón beszélt arról, hogy az Európai Bizottság elmarsztalása miatt 23 milliárd forinttól esik el a magyar költségvetés, és vissza kell térni a korábbi rendszerre, amely alapján csak minimális díjat kell fizetniük az érintett piaci szereplőknek.

A javaslat átmeneti rendelkezést tartalmaz 2015-re azoknak, akik a 2015. évi bevallás során a 0 százalékos díjmérték alá estek, vagy a javaslat szerinti más módosítás miatt változik bevallási, befizetési kötelezettségük. A javaslat a változás miatt - megfelelő átmeneti idővel - biztosítja a helyesbítő bevallás lehetőségét. A korábbi 0 százalékos mérték alá eső vállalkozások döntő többsége mikro-vállalkozásnak minősül, ezért a javaslat a számukra a törvényben biztosított, kapcsolódó nyilvántartás vezetése nélküli, egyszerűsített átalányösszegű felügyeleti díj befizetésére ad lehetőséget.

Az indokolás szerint az Európai Bizottság két főigazgatósága (Versenypolitikai, illetve Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság) is vizsgálatot folytat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény 2015. január 1-jétől hatályos módosítása, azaz a kereskedelmi szektorban a napi fogyasztási cikkek értékesítése esetében progresszívan változó, úgynevezett sávos élelmiszerlánc-felügyleti díj kapcsán. A vizsgálat lezárása érdekében indokolt az Európai Bizottság felvetései alapján a törvény módosítása.

A javaslat a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba és átmeneti rendelkezést tartalmaz a 2015. évben érintett bevallókra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG