3p
A német parlament előtti felszólalásában a kancellár ostorozta azokat az államokat, amelyek nem védik meg a menekülteket. A britek és a görögök is kaptak.
Merkel az EU legkritikusabb kérdéseiben foglalt állást.

 

A Bundestag előtt csütörtök délelőtt elmondott nyilatkozatában Angela Merkel megengedhetetlennek nevezte, hogy a menekültek háromnegyedét a huszonnyolc uniós tagállam közül mindössze öt fogadja be. Ezen a téren nagyobb szolidaritásra van szükség - jelentette ki Merkel, hangsúlyozva, hogy a szolidaritásnak és a felelősségnek kéz a kézben kell haladnia. Németország továbbra is kész arra, hogy vállalja a felelősséget - tette hozzá.

Az egyik legfontosabb feladatnak ugyanakkor a kancellár a tengeri tragédiák megelőzését, illetve ezzel kapcsolatban a menekültek életének megmentését nevezte. A menekültek száma az elmúlt időszakban óriásit nőtt, erről itt írtunk bővebben.

"Mélységesen megráznak bennünket azok a tragédiák, amelyek sorra játszódnak le a nyílt tengeren" - fogalmazott a kancellár, aki szerint mindent meg kell tenni az emberi életek megmentése érdekében. Hangsúlyozta ugyanakkor annak szükségességét is, hogy az eddiginél határozottabban lépjenek fel az embercsempész bandák ellen. Állást foglalt továbbá amellett, hogy felszámolják azokat az okokat, amelyek az embereket menekülésre kényszerítik.

Lát fényt a görög alagútban

A kancellár úgy vélekedett, hogy a görög adósságválságban még mindig lehetséges a megoldás. Németország ezzel kapcsolatos törekvései arra irányulnak, hogy Görögország az euróövezetben maradjon - hangoztatta Merkel, aki szerint ugyanakkor most mindenekelőtt az athéni kormánynak kell lépnie. Utalt a hitelezőkkel zajló, akadozó tárgyalásokra, és kijelentette: amennyiben a vezető görög politikusok részéről megvan a szükséges akarat, még mindig lehetséges a megegyezés  a három hitelezővel, az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal.

Angela Merkel ugyanakkor emlékeztetett, hogy Görögországnak az elmúlt öt évben példátlan méretű európai szolidaritásban volt része. Utalt arra, hogy Athén az elmúlt időszakban már jó úton haladt, de még mindig adós azokkal a szükséges reformokkal, amelyek a második segélyprogram lezárásának előfeltételét jelentik.

Ezzel összefüggésben Görögország számára példaként említette Spanyolországot,  Portugáliát és Írországot, emlékeztetve: a szóban forgó három ország a "segítség saját erőfeszítések ellenében" uniós elv alapján ismét saját lábára állt.

A briteknek maradniuk kell

A kormánynyilatkozatban a német kancellár nyomatékosan állást foglalt amellett, hogy Nagy-Britanniát az EU-ban kell tartani. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az unió az eddiginél mélyebben nézzen szembe a  brüsszeli politikával kapcsolatos londoni kételyekkel. Merkel közölte: a jövő heti uniós csúcstalálkozón Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbízást kap arra, hogy "tartsa kézben" ezt a folyamatot. Azt azonban leszögezte, hogy olyan alapelveket, mint a diszkriminációellenesség elve, valamint a munkavállalóknak az EU-n belüli szabad áramlása nem kérdőjelezhetők meg.

Merkel leszögezte: Nagy-Britanniának természetesen magának kell tisztáznia, hogy milyen szerepet kíván betölteni a jövőben Európában. Hangsúlyozta ugyanakkor: azt kívánja, hogy az Egyesült Királyság továbbra is aktív partner maradjon az EU-n belül. Ezzel összefüggésben derűlátásának adott hangot, Londont természetes szövetségesnek nevezte, és emlékeztetett:  az 1992-ben Dániával, majd 2008-ban Írországgal lezajlott - hasonló - tisztázó folyamat ugyancsak eredményes volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG