4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Elmosódnak a határok a háború és béke között, már hadüzenetet sem küld az agresszor. Moszkva szerint Washington alkalmazza ezt a hadviselést világszerte rezsimek leváltására, mivel a hibrid hadviselés a nemzetközi jog szerint nem számít agressziónak. Putyin egyre agresszívebb balkáni beavatkozását látva London erősíti térségbeli jelenlétét.
Oroszpárti felkelők között sétáló civilek Luhanszkban. Fotó: EPA / Alexanre Ermochenko

A háború szabályai megváltoztak az utóbbi években. Megnőtt a nem-katonai eszközök szerepe a stratégiai és politikai célok elérésében – sőt, több esetben hatékonyságukat tekintve a fegyverek erejét is meghaladják. A hibrid hadviselés egyesíti a hagyományos, az irreguláris és a kiber-hadviselést. Az új hadviselési forma elmossa a határokat a háború és béke formális megkülönböztetése között – sőt a háború megindítását már gyakran nem is kísérik formális hadüzenetek. Az új, "gerilla geopolitikai hadviselés" eszköztárába tartozik a kitalált propaganda, a letagadható erők bevetése, a hírszerzés, a kisebbségek mobilizációja az ellenséges területen és a terrorizmus.

A Geraszimov-doktrína

A módszer atyja Valerij Geraszimov, a Putyin által 2012-ben kinevezett vezérkari főnök és helyettes védelmi miniszter. 2013 február 27-én jelent meg a hadseregtábornok dolgozata, amelyben leírta, hogy  a “színes forradalmak” és az “arab tavasz” teljesen átfogalmazták a hadviselés formáit és tartalmát.  Az orosz hibrid hadviselés teljesen átírja a nem hagyományos hadviselés szabályait, ugyanis nem a gyengébb, hanem az erősebb fél használja az aszimmetrikus hadviselés formáit ellenfelével szemben. Geraszimov útmutatásai beleillenek abba az egyre nyilvánvalóbb orosz geopolitikai stratégiába, amely függő helyzetű de facto „államokat” hoz létre az orosz "közel-külföldön". Ide tartozik a Moldovából kiszakított Dnyeszter-menti Köztársaság, a Grúziától önállósodott Abházia és Dél-Oszétia, az Azerbajdzsán területéből kiszakadó Hegyi-Karabah és az Ukrajnában különleges státuszt kapó Donyeck és Luhanszk „népköztársaságai”.

A Kreml szerint Washington kezdte

Geraszimov tábornok a napokban előadást tartott az Orosz Hadtudományi Akadémián. Ennek keretében felkérte az intézményt, hogy kutassa a távoli helyszíneken végrehajtható csapat-bevetés módozatait. A tábornok előadásában kifejtette, hogy a hibrid hadviselésnek valójában amerikai gyökerei vannak és Washington alkalmazza ezt a hadviselést világszerte rezsimek leváltására, mivel a hibrid hadviselés a nemzetközi jog szerint nem számít agressziónak.

Geraszimov a nyugati államokat vádolta meg azzal, hogy számos nem-katonai eszközt vetnek be államok ellen, így mobilizálják a helyi lakosságot tüntetésekre, mindezt a szociális média segítségével. A vezérkari főnök hangsúlyozta a háború és béke közti válaszvonal elmosását, de világossá tette, hogy Moszkva erőteljesen lép fel minden nyílt és titkos agresszióval szemben.

A Nyugat szerint Putyin destabilizál

Káncz Csaba

Nos, a Nyugatnak erről más a véleménye, hiszen a német elhárítás egy jelentése éppen az orosz katonai hírszerzéshez köthető Fancy Bear csoportot vádolja „hibrid hadviselés” rendszeres végrehajtásával, amely többek között egyesíti a konvencionális hadviselést az aktív műveletekkel. A jelentés példaként hozza fel a 2015 december 23-i támadást az ukrán villamos-hálózat ellen, amelynek eredményeképpen 230 000 ember maradt áram nélkül.

Úgyszintén, a szerb médiában nagyon erős pozíciókat tartó orosz sajtó az utóbbi hónapokban sikeresen terjesztette el, hogy az amerikaiak és az EU nyugati nagyhatalmai pogromokat szerveznek Koszovóban a szerbek ellen, hogy meg akarják ölni Milorad Dodik boszniai szerb vezetőt, és hogy Albániának már odaígérték Macedónia felét. Az orosz beavatkozás – beleértve a tavaly októberi montenegrói puccsot - olyan erős lett a térségben, hogy Theresa May brit miniszterelnök bejelentette: 2018-tól újraindítják a BBC szerb nyelvű adását, jövőre nyugat-balkáni csúcsot tartanak és egyben megerősítik a biztonsági együttműködést a térséggel a kibertámadások ellen.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Két reformon múlhat több ezer milliárd forint uniós forrás érkezése Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:31
Az Európai Bizottságnál úgy látják: Magyar Péter ellenáll a nyugdíj- és az adóreformnak is, mert az államháztartás már nehezen bírná a többletterhelést. Az extraprofitadók eltörlését sem tudják egyelőre vállalni, de a határidő szorít.
Makro / Külgazdaság Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás súlyos sérültje
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:43
Egy kétgyermekes férfi életét vesztette péntek reggel, miután robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. A balesetben kilencen sérültek meg, egyikük életveszélyben volt, de péntek délutánra stabilizálták az állapotát.
Makro / Külgazdaság Kiderült, ki lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 16:41
Lannert Judit oktatásügyi és gyermekügyi miniszter Katz Sándor fizikust kérte fel az felsőoktatásért felelős államtitkári pozícióra. Katz az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének igazgatója volt az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Republikon: tavaly májusban 33-szor, idén négyszer említették Orbán Viktort a közmédiában
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:27
Sokkal kiegyensúlyozottabban működik a közmédia, mint egy éve: megjelentek a képernyőn a szakszervezetek képviselői, a híreket pedig egyre inkább független forrásból szerzik be. Magyar Péter kizárólag negatív színben való feltüntetése is változott.
Makro / Külgazdaság Kilenc év után új elnök áll a Magyar Közgazdasági Társaság élére
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 14:03
Hegedüs Éva váltja Pleschinger Gyulát a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozíciójában. Az éves vándorgyűlésekről ismert egyesület főtitkára Nagy Gábor Miklós lesz.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzből él a hajléktalanok többsége: megjelent a friss felmérés
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 13:34
Katasztrofálisnak nevezte a hajléktalanok jövedelmi helyzetét a Február Harmadika munkacsoport tagja, Győri Péter. Az érintettek többsége havi 50 ezer forint alatti összegből próbál megélni, és egyre több közöttük az idős ember, aki nem tudja fizetni a rezsit.
Makro / Külgazdaság Brutálisan sokat költött a kormány az első 4 hónapban
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:46
Április végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 3849,8 milliárd forint hiánnyal zárt. A központi alrendszer négyhavi hiánya az egész évre tervezett összeg 91,3 százalékát teszi ki és 31,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – jelentette részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.  
Makro / Külgazdaság Súlyos örökséget hagyott Lázár János az utódjára, Vitézy Dávidra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 08:30
Három és fél évre tolódott ki a beruházások zuhanása – derül ki a KSH péntek reggel közzétett idei első negyedévi adataiból.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 18:49
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Az ukrajnai háború után az egész EU visszatér az orosz gázhoz”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 17:44
Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilap hírportálján csütörtökön megjelent interjúban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG