1p
A februári államháztartási adatokban nincs semmi meglepő, de a részletes adatokból jól látszik, hogy csorog a pénz az unortodox adókból a büdzsébe.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Közölte a nemzetgazdasági tárca a részletes februári államháztartási jelentését, az előzeteshez képest ebben nincs meglepetés a főszámok szintjén: az év második hónapjában összejött az éves előirányzat 40%-a, a deficit 377 milliárd forint, miközben a bevételek, de a kiadások is növekedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az év nagy része még hátra van, így a 40%-os "teljesítés" ijesztőnek is tűnhet, pedig nem az, sőt.



Ami érdekes, hogy az anyagban még az szerepel, hogy a hiány 841,8 milliárd lesz idén, holott ezt az előirányzatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter rögtön az első napján megemelte, március 8-án már is be is nyújtotta a kőbe vésett költségvetés harmadik módosítóját. Ezek szerint 30 milliárddal emelkedik az idei évre kitűzött deficit, egyebek mellett az önkormányzati adósságrendezés, a minimálbér-emelésének kompenzációja és az egészségügyi szolgáltató cégek adósságrendezése nyomta meg a kiadási oldalt. Az új hiányszám így 871 milliárd forint.

Hogyan teljesítettek az új adók?

A részletes adatokban a legérdekesebb rész, hogy miként teljesítettek az új adók? A kisadózók tételes adója (kata) januárban bevezetett új adó, februárban kellett először fizetniük: összesen 1,8 milliárd forinttal gazdagították az államot, miközben a kisvállalati adóból (kiva) 400 millió forint bevételt realizált egyelőre az állam. A kormány által vártnál egyelőre kevesebben éltek a lehetőséggel, hogy bejelentkezzenek a kiva hatálya alá (a kata alá bármikor be lehet jelentkezni, de az alanyi áfamentességhez érdemes az adóév végén választani ezt a formát).

A kasszához bankautómatákhoz fáradtunk

Pénzügyi tranzakciós adóból (leánykori nevén: csekkadó) 13,4 milliárd folyt be, ezt az adót szintén januártól vezették be. Ezt jóformán a bankolók fizették be, hiszen a legtöbb pénzintézet átterhelte a különadót az ügyfeleire. A pénzügyi szervezetek 2010-ben bevezetett különadója soron februárban a költségvetésnek 0,7 milliárd forint kiutalása keletkezett. Ezen adónemnél nem volt előlegfizetési kötelezettség, így ebben a hónapban a
kiutalások domináltak. A szintén 2010-ben bevezetett egyes ágazatokat terhelő különadóból 2013 februárjában 0,1 milliárd forint bevétel származott. 2013. január 1-jétől az adónem megszűnt, de az áthúzódó pénzforgalmi hatás miatt idén még jelentkezett befizetés.

A közműcégek majd később fizetnek

A telefonadóból pedig 3 milliárddal lett gazdagabb a költségvetés, ezt az adónemet már korábban, tavaly júliustól befizették. A Magyar Telekom közlése alapján szép kis summa folyik majd be a közműadóból, de ebből a tételből még egyetlen fillér bevételt sem realizált a költségvetés, hiszen az első alkalommal csak márciusban kell majd fizetnie a társaságoknak. A januárban bevezetett, a bankadó biztosítókra szabott részének átfazonírozásából származó biztosítási adóból 4,1 milliárd jött be.

Közel 42 milliárddal több folyt be áfából, de jövedéki adóból is 2,4%-kal többet realizált a büdzsé bevételi oldala az év második hónapjában. Érdekes, hogy az üzemanyagok esetében kevesebb volt a jövedéki adóbevétel, idén februárban 2 milliárddal kevesebb folyt be innen. Az energiaellátók jövedelemadójából alig 46 millió forint folyt be, ez közel 1 milliárddal kevesebb, mint egy éve. Evából februárban alig 2,7 milliárd bevétel jött össze, az adónem lassan kimúlik. Nem nagyon csordogál a játékadóból sem, a 2,4 milliárd forint több mint 60%-kal kevesebb, mint amennyi tavaly februárban összejött.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG