4p
Az amerikai elnök készen áll válaszolni a kérdésekre az elnökválasztás alatt gyanított orosz beavatkozással kapcsolatban.

Donald Trump hajlandó lenne találkozni Robert Muellerrel, és eskü alatt válaszolna a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt, vélelmezett orosz beavatkozást vizsgáló különbizottság vezetőjének a kérdéseire – mondta az amerikai elnök. Trump az újságíroknak azt mondta, ő személy szerint szívesen válaszolna Mueller kérdéseire, és alig várja, hogy megtegye, előtte azonban még kikéri ügyvédjeinek tanácsát.

Az amerikai elnök kifogásolta, hogy Hillary Clinton, a demokrata párt elnökjelöltje nem eskü alatt tett vallomást az FBI-nak a külügyminisztersége idején magánszerverről bonyolított elektronikus levelezésének ügyében. A különleges bizottság várhatóan az előző FBI-igazgató, James Comey tavaly májusi leváltásával kapcsolatban kérdezné az elnököt, vajon mi volt a célja, nem csak akadályozni akarta-e ezzel az igazságszolgáltatást.

Trump őrjöng: szembeszálltak vele, és lebénult a kormánya - Tovább >>>

A sajtótájékoztatón az elnök a bevándorlással kapcsolatban is nyilatkozott. Elmondása szerint kész ismét találkozni Chuck Schumerrel, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetőjével, hogy egyeztessenek az ügyben. A bevándorlás, illetve az illegálisan bevándorolt gyerekeket védő DACA programmal kapcsolatban elmondta: az Egyesült Államokba érkezett és ott felnőtt fiataloknak megadják az amerikai állampolgárságot, de csak 10-12 éven belül.

Az átfogó bevándorlási törvényben szerepelniük kell olyan intézkedéseknek is, amelyek megakadályozzák a láncbevándorlást, a törvényjavaslatnak pedig tartalmaznia kell az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítését is. Trump 25 milliárd dollárt kérne a szenátustól a falépítésre, további 5 milliárdot pedig a kongresszustól határbiztonsági intézkedésekre.

Falépítés, dollár, menekültvárosok

Fehér Ház várhatóan jövő hétfőn terjeszti elő tervezetét a bevándorlási törvény vitájához, a szóvivő szerint kompromisszumos javaslat lesz, amelyet mindkét párt törvényhozói támogathatnak. A tervezetben felvázolják az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítésével kapcsolatos részleteket is.

Bevándorlók gyereke a bevándorlók ellen - célba ér Trump új rendelete?

Az Egyesült Államokban sok éves társadalmi vita a bevándorlás kérdése - a zöldkártya-program és az illegálisan betelepülők gyermekeinek védelme azonban évente több százezer embert enged be az országba. A politikai oldalak láncmigrációnak vagy családegyesítésnek nevezik az ellentmondásos rendszert, Trump azonban hamarosan komoly változásokat hozhat új reformjával. További részletek >>>

Huckabee Sanders szóvivő kitért a dollár helyzetére is, reagálva Steve Mnuchin pénzügyminiszter Davosban, a gazdasági világfórumon tett kijelentésére. Mnuchin ugyanis arról beszélt, hogy a dollár gyönge, és ez kifejezetten előnyös az Egyesült Államoknak. Huckabee Sanders leszögezte: a dollár erős, és értéke "nagyon stabil, nagyrészt annak köszönhetően, hogy az amerikai gazdaság most jól teljesít. Trump mindig is a szabad árfolyammozgás híve volt – tette hozzá.

A szóvivő az úgynevezett menedékvárosokról is beszélt. Az igazságügyi minisztérium információkat kért több szövetségi államból és településről arról, hogy betartják-e a szövetségi törvényeket, amelyek előírják, hogy a helyi önkormányzatok kötelesek kiadni az információkat az Egyesült Államok bevándorlási hivatalának a letartóztatottak bevándorlói státuszáról.

Miután a menedékvárosok vezetői megtagadták az együttműködést ebben az ügyben, a szóvivő elmondta: az nem megy, hogy a menedékvárosok tetszés szerint válogatnak, melyik törvényt tartják tiszteletben és melyiket nem. A Fehér Ház mindig nagyon világos volt ez ügyben: nem támogatjuk a menedékvárosokat – tette hozzá.

Felrúgták a demokraták az asztalt – mi lesz Trumppal?

Zajlik az élet a Fehér Házban, a szenátus és a kongresszus folyamatosan tárgyalja és vizsgálja a különböző rendeleteket. Egyebek mellett újabb szankciókat hozott a kínai árukkal szemben, kinevezte a Fed új elnökét, és meghívta magához Emmanuel Macron francia államfőt. A demokraták ugyanakkor kivonták magukat a tárgyalásból, így ismét veszélybe került 800 ezer fiatal maradása az Egyesült Államokban. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészjósló: szabadulnak a dolgozóktól a német cégek
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 18:04
Bár a német foglalkoztatási mutatók javultak, szinte minden ágazatban leépítések vannak.
Makro / Külgazdaság Kamatot vágott az EKB
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 14:56
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatlábait.
Makro / Külgazdaság Sárgulhatnak az irigységtől Nagy Mártonék
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 12:11
Még a vártnál is jobb adat jött Varsóból.
Makro / Külgazdaság Árfigyelő? Piha! Bojkottal bírnák jobb belátásra a nyerészkedő üzleteket a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 11:12
Már elérték, hogy 2500 termék ára csökkent, 50 százalékos akciókat is hirdettek a megcélzott boltok. De itt nem áll meg a horvát mozgalom.
Makro / Külgazdaság Már megint keresgélhet Nagy Márton: 261 milliárd forint hiányzik
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:42
639 millió euróval romlott tavaly ilyenkorhoz képest a külkereskedelmi egyenleg, ez nagyjából 261 milliárd forint. Csökkent az export, nőtt az import.
Makro / Külgazdaság Véget ért a recesszió, de ez Orbán Viktorék egyetlen jó híre a GDP-ről
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:30
A tavalyi utolsó negyedév minimális 0,2 százalékos gazdasági növekedése csak arra volt jó, hogy éves szinten ne legyen mínusz, de a 0,6 százalékos nem túl acélos.
Makro / Külgazdaság Nem vet ki szankciókat az EU az orosz LNG-re – csúcsra pörög Moszkva gázbiznisze
Wéber Balázs | 2025. január 30. 05:42
Rekordszintre nőtt tavaly az orosz LNG-export, a legnagyobb vevők pedig érdekes módon az európai országok voltak. A kiszivárgott információk szerint az EU, amely eddig 15 szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az orosz cseppfolyós földgázt továbbra sem kívánja kitiltani – tehát a vezetékes és a tengeri szállítás is fennmarad.
Makro / Külgazdaság Most tényleg foghatja a fejét Nagy Márton: nagyon rossz hír jött
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 16:18
Hatalmasat rontottak a német gazdasági kilátásokon.
Makro / Külgazdaság Milyen ideológia érkezik Trumppal? Orbán Krisztiánt erről is kérdezzük
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 14:37
A közgazdász végzettségű, magát azonban inkább közgondolkodóként meghatározó vendégünkkel a Klasszis Klub Live-ban február 6-án, csütörtökön 15 órakor (vagyis a szokásosnál fél órával korábban) beszélgetünk. Például arra keresve a választ, ami viszonylag sokakat foglalkoztat: miért gondolták annyian, hogy a neoliberalizmus működhet és végül miért nem működött? Van-e visszaút és ha igen, hogyan? Szokás szerint azonban Orbán Krisztiántól nem csak mi kérdezünk, ezt olvasóink, nézőink is megtehetik – ehhez elég csak egy ingyenes regisztráció.
Makro / Külgazdaság Jó hír: a gázimportkitettségünk csökkentésében több fontos előrelépés történt
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 13:14
2024-ben földgázban megközelítette az 1,9 milliárd köbmétert, kőolajban pedig meghaladta az 1 millió tonnát a belföldi lelőhelyeken kitermelt energiahordozók mennyisége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG