2p
Észak-Korea kizárta, hogy tárgyalna a nukleáris fegyverek leszereléséről, mivel ellenségei hadgyakorlatokat folytatnak közvetlen közelében, de amúgy is a nukleáris fegyverek képezik az elrettentő erőt egy amerikai támadás ellen. Ez persze nem újdonság, de valamiért mégis reménykednek egyes szereplők, hogy lehet tárgyalni a kérdésről.

Észak-Korea ENSZ-nagykövete, Han Tae Song Genfben nyilatkozott a Reutersnek, válaszolva a korábbi hírre, miszerint Dél-Korea és az Egyesült Államok tárgyalna az északi rezsimmel, ha onnan valami jelzést kapna. A nagykövet szerint, amíg ellenséges magatartást tanúsít országával szemben Amerika és állandóan hadgyakorlatokat tartanak országa küszöbén, addig szó sem lehet semmiféle tárgyalásokról.

Szó lehet erről-arról, de a leszerelésről nem

Elmondta azt is, hogy nem tudja, országa tervez-e újabb nukleáris kísérletet, és ha igen, mikor, Észak-Korea viszont folytatja védelmi képességének fejlesztését, hogy győzedelmes csapást mérhessen minden olyan ellenségre, aki fenyegeti és zsarolja az országot. Szavai szerint addig dolgoznak ezen, amíg teljessé nem válik a nukleáris fegyverzetük.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ha beszüntetnék az amerikai részvétellel zajló hadgyakorlatokat országa közelében, megfontolnák, milyen lépéseket tegyenek, utalva ezzel leginkább a további kísérletek szüneteltetésére. De hogy az ország elvesse nukleáris programját, az szóba se kerülhet az amerikai nukleáris fenyegetettség miatt.

Tudják, mire megy a játék

Han azt is elmondta, hogy további szankciókra számít Donald Trump részéről országa ellen, és hogy már a meglévő szankciókat is az emberi jogok nagyfokú megsértésének tekinti, mivel késlelteti a segélyek és fogyasztási cikkek eljuttatását Észak-Koreába. Szerinte nyilvánvaló, hogy ezek célja nem a fegyverkezés csökkentése, hanem az, hogy szándékosan humanitárius katasztrófát okozzanak és így döntsék meg az ország rendszerét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG