3p
A világgazdaság a szinkronizált lassulás korszakába lépett, miközben a vezető jegybankok már ellőtték puskaporukat. Dalio szerint a történelmi léptékben is páratlan társadalmi különbségek az USA-ban a populista jobb- és a populista baloldal felemelkedéséhez vezettek. Az ideológiai ellentétek a jövő évi választási kampányban már olyan szintre hevülhetnek, amely az 1930-as évek végének fasiszta-kommunista összecsapásaira fog emlékeztetni. Káncz Csaba jegyzete.
Donald Trump amerikai elnök (Kép forrása: MTI/AP/Evan Vucci)

Az IMF félévenkénti találkozója tegnap kezdődött Washingtonban. Az eddigi előadások, valamint a publikált anyagok szerint a világgazdaság komoly lassulásba kezdett, amely egyenesen egy recesszióba torkollhat. Krisztalina Georgieva, az IMF új vezetője kiemelte, hogy két éve a világgazdaság összehangolt föllendülésben volt, közel 75 százaláka emelkedő trendben. Ma viszont a világgazdaság 90 százaléka esetében alacsonyabb növekedéssel számolnak, szinkronizált globális lassulást tapasztalhatunk.

Georgieva rámutatott, hogy a kereskedelmi konfliktusok eszkalációja a világgazdaság növekvő „töredezettségéhez” vezetett. A kereskedelmi konfliktusok összesített hatásaként a növekedés jövőre 700 milliárd dollárral lehet alacsonyabb, amely a világgazdaság mintegy 0,8 százalékának felel meg és amely a svájci nemzetgazdasággal egyenlő nagyságrend.

Jegybankok ellőtt puskaporral

A Wall Street Journal is kiemeli, hogy az USA-Kína és a USA-EU kereskedelmi viták is elbizonytalanítják a befektetőket. „A multinacionális vállalatok, amelyek az elmúlt negyedszázadban felépítették beszállítói hálózataikat világszerte, egyre inkább visszafogják befektetéseiket, amíg nem látnak tisztábban, hogy a vámok alakulása miképpen hat a költség- és profitrátájukra.”

A The Economist cikke pedig arra figyelmeztet ennek kapcsán, hogy az USA, az eurózóna, az Egyesült Királyság és Japán jegybankjainak mérlegfőösszege már meghaladja összesített GDP-jük 35 százalékát. Japán esetében a jegybank finanszírozza az államadósságot, amely már elére a GDP 240 százalékát. A színfalak mögött az uralkodó körök attól tartanak, hogy egy komolyabb globális recesszió esetén a jegybankoknak már nem lesz puskaporuk a helyzet kezelésére és maguk is belerántódnak a pénzügyi válságba.

Káncz Csaba

Az amerikai társadalmi különbségek visszaütnek

Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának, a 150 milliárd dollárt kezelő Bridgewater Associatesnek a vezetője, a minap történelmi kitekintést is adott a mostani helyzettel kapcsolatban. Dalio szerint a történelmi léptékben is páratlan társadalmi különbségek az USA-ban a populista jobb- és a populista baloldal felemelkedéséhez vezetett. Ez a jövő évi választási kampányban már olyan szintre hevülhet ideológiailag, amely az 1930-as évek végének fasiszta-kommunista összecsapásaira fog emlékeztetni.

Dalio szerint a világ országai egyre inkább választásra kényszerülnek, hogy az USA vagy Kína szövetségesei lesznek-e. Ez számos esetben úgy csapódik le, hogy gazdaságilag inkább Kína partnerei lennének, katonailag pedig inkább Washingtoné. Dalio felhívja a figyelmet, hogy Kína katonai képességei – beleértve a kibertérben – gyorsan növekednek, így különösen Ázsiában csendes térnyerésben vannak. A 2020-as amerikai elnökválasztás fogja aztán eldönteni, hogy milyen irányba haladnak tovább a kétoldalú kapcsolatok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG