Hirdetés
Hirdetés

Fazekasnak nem tetszik a kritika – visszaszólt Lázárnak

2016. február 06., 12:36

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kiállt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) törvényesen és tisztességesen dolgozó munkatársai mellett, miután minősíthetetlen hangvételű, alaptalan támadás érte a tárca intézményét.

MTI Fotó: Illyés Tibor
MTI Fotó: Illyés Tibor

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János pénteken, a bürökráciacsökkentés mellett érvelve azt mondta, "ma már sokkal inkább úgy tűnhet: nem a minisztériumnak van háttérintézménye, hanem a háttérintézménynek van minisztériuma", és példaként említette az agrártárca egyik hivatalát, ahol szerinte többen dolgoznak, mint a minisztériumban.

Sikerek

Hirdetés

Fazekas Sándor kiemelte: az MVH a gazdákért dolgozik, azért, hogy időben, megbízhatóan megkapják a támogatásokat. A hivatal 2015-ben 232 ezer kérelmet bírált el, és rekordnak mondható 800 milliárd forint agrártámogatást fizetett ki a gazdáknak, miközben mindössze 1150-en fellebbeztek a döntések ellen - fejtette ki.

A miniszter hozzátette: Földművelésügyi Minisztérium vezetőinek az a céljuk, hogy a hivatal a jövőben még eredményesebben működjön a magyar gazdák érdekében.

Eddig mindent túlélt

Jöhetett karcagi brókerbotrányba vagy Kiss Szilárd korábbi moszkvai agrárattasé ügye, egyikbe sem bukott bele Fazekas Sándor. Ennek ellenére mégis meneszthetik? Részletek >>>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Kikutatták: itt vannak a legélhetőbb magyar városok

Kikutatták: itt vannak a legélhetőbb magyar városok

Tavalyhoz képest szinte nincs változás a listán, továbbra is az I. és V. kerületetekben a legjobb lakni Budapesten. A vidéki nagyvárosoknál 2018-ban is Egerben, Veszprémben és Tatán a legkellemesebb lakni- derült ki az Otthon Centrum harmadik alkalommal publikált „életminőség-indikátora” elemzésből. Ha ezt a mutatót összevetjük a lakásárakkal, akkor nem meglepő módon hasonló rangsort kapunk.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?