2p
Nem egészen burkolt fenyegetést tett Kínának, ha nem lépnek fel határozottan Észak-Korea ellen.
Donald Trump. (Kép forrása: EPA,ALBIN LOHR-JONES)

Donald Trump elmondása szerint nem elégedett a törekvésekkel, amiket Kína foganatosít Észak-Koreával szemben, sőt: az elnök a The New York Timesnak említette azokat a dél-koreai sajtóhíreket, amelyek szerint kínai tankerhajók észak-koreai hajóknak csempésznek nyersolajat a nyílt tengeren. Mindezt dacára a diktatúrával szemben meghozott számtalan szankciónak.

Trump szerint „nem ez volt a megállapodás", és felvetette további agresszív kereskedelmi lépések lehetőségét is Kínával szemben. "Ha nem segítenek nekünk Észak-Koreával, akkor megteszem azt, amit mindig is mondtam" - fogalmazott. "Nukleáris fenyegetettségben élünk és ez Kínának sem jó" - tette hozzá.

Oroszország rossz fényt vet Amerikára?

Az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokkal kapcsolatban az elnök kifejtette: nem vetette fel, hogy a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottságnak be kellene fejeznie a munkáját, de többször hangsúlyozta, hogy a tavalyi elnökválasztási kampány idején "nem volt összejátszás" a kampánycsapata és orosz tisztségviselők között.

Meglátása szerint ez a vizsgálat "rossz fényt vet az országra és nagyon rossz helyzetbe hozza az országot". Továbbra is kitart amellett a véleménye mellett, hogy az Oroszországgal való esetleges összejátszást a demokraták találták ki, hogy "félrevezessenek, ravaszkodjanak, kifogást találjanak a választás elvesztésére". Hangsúlyozta: "mindenki tudja", hogy az ő munkatársai nem játszottak össze az oroszokkal, és "az igazi sztorik" a demokratákról szólnak, akik a 2016-os kampányban oroszokkal dolgoztak együtt.

Vallottak az oroszok: ez volt az év legnagyobb csalódása. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG