3p
Az idlíbi gáztámadás után megváltozott Washington hozzáállása Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjéhez - Trump és a teljes apparátus felháborodottan nyilatkozik és az oroszok felelősségét firtatja. A lehetséges válaszok között "minden megoldás az asztalon van".
Sérült gyermeket ápolnak egy tábori kórházban, az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban fekvő Szarakibban 2017. április 4-én, miután feltehetőleg a szíriai kormányerők vegyifegyver-támadást intéztek az Idlíbtől délre fekvő Han Sejkun település ellen. A halálos áldozatok száma legalább százra tehető. (MTI/EPA)

Kétségük sincs afelől, hogy a Moszkva által támogatott Aszad vetett be vegyifegyvert

Borzalmas képek és videók járják be az internetet, miután kedden a nyugat-szíriai Idlíb tartományban harci gépek feltehetően mérgesgáz-támadást hajtottak végre Han Sejhún település ellen, a támadásban 72 ember meghalt. A nyugati országok Damaszkuszt vádolják vegyifegyver-támadással, míg Moszkva szerint a szíriai kormányhadsereg egy fegyverraktárat talált el, ahol a lázadók vegyi fegyvereket tároltak.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Oroszország felelősségére hívta fel a figyelmet. Az amerikai diplomácia irányítója azt mondta, az idlíbi gáztámadás után eljött az idő, hogy Moszkva "alaposan elgondolkodjon" a szíriai rendszernek nyújtott támogatásán. Tillerson leszögezte: cseppnyi kétsége sincs afelől, hogy a gáztámadásért Aszad elnök kormányzata a felelős. Oroszország kivételével szinte mindenki a szíriai kormányt gyanúsítja a támadással.

Trumpnál is betelt a pohár

Korábban a nap folyamán Donald Trump elnök is arról beszélt, hogy az idlíbi gáztámadás után megváltozott Washington hozzáállása Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjéhez, ám azt nem közölte, hogy ebből mi következik majd, illetve Washington milyen lépéseket tervez Szíriával kapcsolatban.

Trump a gáztámadást "rémisztőnek" és "elmondhatatlannak" nevezte. "Asszonyok, gyermekek, sőt kis csecsemők is meghaltak, s haláluk támadás az emberiség ellen" - fogalmazott az elnök. Az amerikai kormányzat várható lépéseiről azonban nem kívánt nyilatkozni, mint fogalmazott: soha nem fedi fel előre a követendő katonai lépéseket.

Az oroszok felelősségét is felvetik

Mike Pence alelnök helyi idő szerint szerdán a Fox hírtelevíziónak adott interjúban felhívta a figyelmet, hogy Moszkvának is vannak kötelezettségei a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló egyezmény betartatásában.

Szíria 2013-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának követelésére csatlakozott a vegyi fegyverek tilalmáról szóló nemzetközi egyezményhez, és 2014-ig meg kellett semmisítenie vegyi fegyvereinek teljes készletét. 2013 őszén Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodott a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének nemzetközi ellenőrzésében is. Elemzők szerint Mike Pence alelnök most részben erre a megállapodásra utalt, részben pedig arra, hogy Moszkva támogatja a damaszkuszi rendszert.

Pence a Szíriának a gáztámadásra adandó válaszról így fogalmazott: "minden megoldás az asztalon van".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG