A pénzügyminiszteri tanácsot elnöklő Jean-Claude Juncker éjszaka kijelentette, olyan megállapodásról van szó, amely "nem csupán pénzről szól, hanem egy jobb jövő ígéretét hordozza magában a görög nép számára", miközben segíti az euróövezet egészét is. A megállapodás lehetővé teszi, hogy Görögország további pénzügyi támogatást kapjon a nemzetközi szervezetektől. A nemzetközi hitel újabb szeletét, összesen 44 milliárd eurónyi segítséget Athén várhatóan már a jövő hónapban és januárban megkapja. Benne lesz az a 31 milliárd euró is, amelynek felszabadítására tavasz vége óta vár az ország.
Az EU és az IMF a korábban elhatározott két többéves mentőcsomagban összesen 240 milliárd eurónyi támogatást helyezett kilátásba Görögországnak hitel formájában. Ebből 150 milliárdot Athén már meg is kapott. A mostani döntés a gyakorlatban 40 milliárd eurós adósságenyhítést is jelent a nehéz helyzetben lévő euróövezeti tagállam számára.
A miniszterek megállapodtak abban, hogy az említett célkitűzések elérésének érdekében csökkentik a Görögországnak nyújtott hitelek kamatát, továbbá az Európai Központi Bank görög kötvényekből származó bevételének egy részét visszaforgatják Athén számára. Közbenjárnak annak érdekében is, hogy Görögország nagyon kedvezményesen visszavásárolhassa saját kötvényeit a magánhitelezőktől is. A görög kormánynak cserébe szigorú takarékossági intézkedéseket kell végrehajtania. Az ország adóssága a következő két évben a GDP 200 százalékát is megközelítheti.
Juncker és Olli Rehn pénzügyi EU-biztos a kedd hajnali sajtótájékoztatón méltatták az eddigi görög erőfeszítéseket, és kiemelték, hogy Athén bizonyította: tartani igyekszik magát nemzetközi vállalásaihoz. Megerősítette az EU és az IMF megállapodásának tényét Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke is. Mint fogalmazott, ez csökkenteni fogja a bizonytalanságot a piacokon és növelni az EU-ba, illetve a Görögországba vetett bizalmat.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy Görögország újra az elviselhető adósság pályájára léphet. Jelezte, hogy a mostani megállapodás nyomán a következő hitelrészlet felszabadítását fogja javasolni a valutaalap igazgatótanácsának. A miniszterek két hét alatt háromszor találkoztak a görög támogatás ügyében. Hétfőn közel 12 órás tárgyalást folytattak, mire sikerült eljutniuk a megállapodáshoz.
A politikai szinten elért megállapodást még az euróövezeti országok egy részében a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Csak ezt köbvetően születhet meg a hivatalos döntés a hitelrészlet átutalásáról. Wolfgang Scha:uble német pénzügyminiszter azt mondta: reményei szerint hazájában a képviselőtestület gyorsan jóváhagyja a most kidolgozott intézkedéseket.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Erdőtüzek pusztítanak a balkáni országokban
11 perce
-
Tovább csökkent a Richter, már 13 ezer forint alatt van az árfolyam
körülbelül 1 órája
-
Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
körülbelül 1 órája
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2 órája
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2 órája
-
Tombol a gabonaháború: két fontos orosz terminálra csapott le az ukrán haderő éjjel
3 órája
-
Nem akármilyen célárat kaptak a Mol-részvények
4 órája
- Döntött a minisztérium, szüneteltetik a Hungarikum Program kifizetéseit
- Nagy bejelentést tett a 4iG a tőzsdezárás után
- Nem a néző tartja el az NB I-et: milliárdos központi pénzek mellett apró tétel a jegybevétel
- Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után Magyarországon
- Nagyon aktív volt a titkosszolgálat az Orbán-kormány 16 éve alatt
- Krausz Ferenc máris új céget alapított
- Itt az újabb botrány: nyomozók jelentek meg az Országos Mentőszolgálatnál
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Erdőtüzek pusztítanak a balkáni országokban
Horvátországban a szél is nehezíti az oltást.
Tovább csökkent a Richter, már 13 ezer forint alatt van az árfolyam
Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Az esti csúcsidőben jelentős importra szorulnak.
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
06:55
-
Etna-kitörés: továbbra is komoly fennakadások a szicíliai légi közlekedésben
06:47
-
Szigorítaná Németország a fiatalok alkoholfogyasztását
06:39
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Kész tervek vannak – Így akadályozná meg a kormány az atomerőmű leállítását Pakson – FRISSÍTVE
2026. augusztus 12. 15:33
-
Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
2026. augusztus 12. 14:46
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05



