Nagyot javult decemberben az euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) - közölte a Markit Economics piackutató cég csütörtökön Londonban.
Általánosságban kedvező a helyzet az adatfelvételkor még 17 országot tömörítő övezetben, kivéve Franciaországot, ahol a 2013 első kilenc hónapjában elért lassú javulás után ismét jelentősen romlott a mutató.
A franciák évek óta 50 alatt
A decemberi euróövezeti BMI 52,7 pont lett, ez megegyezik a piaci várakozásokkal. A mutató 2013 első hat hónapjában - csökkenést jelezve - nem érte el az 50 pontot, de július óta folyamatosan 50 pont fölötti értékeket ért el, ami a feldolgozóipari szektor növekedését jelzi. Novemberben 51,6 pont volt.
Az élénk német üzleti teljesítményen kívül a vártnál magasabb lett a mutató Olaszországban és Spanyolországban is. Meglepetést keltett ugyanakkor a rossz francia adat, az ottani BMI 47 pontig süllyedt. Ennek egyik oka az export visszaesése volt - mondta Chris Williamson, a Markit Economics vezető közgazdásza. A franciaországi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index utoljára 2011 júliusában volt 50 pont fölött. 2013-ban a januári 42,9-es értékről az év második felére 49 pont fölé kapaszkodott, de október óta ismét csökken.
Javult a decemberi euróövezeti feldolgozóipari BMI, de Franciaország gyengén teljesít.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Vodka a fedélzeten, kutya a kézitáskában – ezt láttuk a felhők felett
9 perce
-
Reményt keltő kijelentést tett Zelenszkij a háború lezárásáról
11 órája
-
Gyengélkedett a BUX pénteken
11 órája
-
Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
11 órája
-
Hirtelen sokat gyengült a forint
11 órája
-
A tűzzel játszik a magyar kormány Ukrajnával szemben – Ez Viszont Privát
12 órája
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
13 órája
Mfor.hu Top24
- Megint megmozgatott az éjjel néhány milliárdot a kormány
- Becsönget a szomszédhoz, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
- Szimbolikus győzelmet és uniós milliárdokat arathat Orbán Viktor a Barátság vezeték ügyében
- Szijjártó Péter elárulta, mennyiért vonatozhatunk el Belgrádba
- Tényleg nyakunkon az 1000 forintos benzinár?
- Ekkora energiatároló még nem volt Magyarországon – eddig
- Legyőzhető ellenfelet kapott a Ferencváros a legjobb 16 között az Európa Ligában
Makro / Külgazdaság
Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság
Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság
Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság
Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság
Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság
Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság
Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság
Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság
Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Itt a jó hír: zavartalan lesz a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől 2026. február 21. 12:32
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Piac&Profit cikkei
-
A nagy keleti nyitás ellenére Magyarország gazdasága alig függ a kínai importtól
05:27
-
Megugrott a kisgyermekes nők munkavállalási kedve
16:59
-
Robert Fico beszélt Zelenszkijjel
16:30
-
Alkotmánybíróság elé kerül az adócsökkentés kormányának horribilis szolidaritási adója
15:09
-
Küszöbön az amerikai támadás Irán ellen?
14:17
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
-
Az egri városvezetés már megint az egyháznak ad ingatlanokat, és bevallja, hogy úgy veszi át a laktanyát, hogy fogalma sincs, milyen állapotban van.
07:36
-
Kora tavaszias idő várható
06:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
2026. február 27. 17:01
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
2026. február 27. 07:24
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2026. február 27. 10:47
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
2026. február 27. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
