3p
A lengyel miniszterelnök az Európai Parlament ülésén beszélt.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (Kép forrása: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Az Európai Unió minden egyes tagországának joga van kialakítani saját hagyományai alapján a jogrendszerét, a nemzeti identitások tisztelete a bizalom alapja kell legyen a közösségen belül - hangoztatta a lengyel kormányfő az Európai Parlament ülésén.

Az Európai Unió jövőjéről folytatott plenáris vitán Mateusz Morawiecki védelmébe vette a széles körben bírált lengyel igazságügyi reformot, amelynek értelmében a legfelsőbb bíróság jelenlegi tagjainak harmadát kényszernyugdíjazzák.

A miniszterelnök az alkotmányos pluralizmus tiszteletben tartásának fontosságáról beszélt, és aláhúzta, hogy erre az alapszerződés is kitér. Az unió jelszava „az egység a sokszínűségben”  nem pusztán üres frázis - mondta, aláhúzva, hogy a tagországoknak joguk van a belső politikájuk alakításához.

Morawiecki szerint észre kell venni, hogy az európai állampolgárok egy jelentős része ellene van az integráció további elmélyítésének. Az embereknek a szabadság a génjeikbe van kódolva. Ők akarnak dönteni a jövőjükről, a gyerekeik és a családjuk, illetve a társadalmuk jövőjéről. Hozzátette, az előrehaladáshoz erősebb demokratikus legitimációra van szükség, ezt lehet populizmusnak nevezni, de végül választ kell adni a polgárok kérdéseire. Európa demokratikus felvilágosodáson megy keresztül, meg kell újítani a társadalmi szerződést, hogy ne a tagállamok kárára történjen az EU fejlődése - emelte ki.

Morawiecki kijelentette, az EU egységes belső piaca nem fog megfelelően működni a kohézió további megerősítése nélkül. Rámutatott, az egyenlőtlenségek mérséklése beruházásnak számít, kölcsönösen előnyös, a kohéziós politika gyengítése pedig puszta populizmus.

Beszélt végül arról is, hogy a nyugati partnerországok sokszor nem értik a kelet-közép-európai valóságot, valamint kettős mércét emlegetett.

Az uniós reakció

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke azonban aláhúzta, hogy a lengyelek 15 évvel ezelőtt az unió által képviselt értékek és alapelvek mellett tették le a voksukat.

Az Európai Unió valójában jogközösség, ez az alapja mindennek, éppen ezért reagálni kell, ha a jogállamiságot rendszerszintű fenyegetés éri valamelyik országban, ez ugyanis a közösség egészére negatív hatással van - szögezte le.

Kiemelte: fontos a párbeszéd Brüsszel és Varsó között, és történtek is bizonyos előrelépések a vitás kérdésekben, de ez még nem elégséges, valódi változtatásokra van szükség. Az EU soha nem fog hátat fordítani Lengyelországnak és a lengyeleknek - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG