1p
A februári, nagyjából 30 milliárdos megszorítás után 40 milliárdos spórolást vár el a Nemzetgazdasági Minisztérium a szaktárcáktól - hogy ezt, ki hogyan oldja meg, abba Matolcsy György nem szól bele. Az idei kiigazító csomag ezzel tovább hízik - de Brüsszel kétszer ekkora megtakarítást vár Magyarországtól.

Az Origó úgy értesült, hogy az NGM újabb megszorítást vár el a szaktárcáktól, a kormány támogatását is élvező intézkedéssel így már 70 milliárdos spórolást hajt végre a kormányzat. Ez azonban még nem minden.

Bekapcsolta a fűnyírót. Fotó: Borát Gergely/kormany.hu



Megint előkerült az államcsőd
Fellegi Tamás egy interjúban elmondta, hogy az ország jó irányba halad, így elkerülhető az államcsőd. Részletek >>>

A Széll Kálmán Terv végrehajtása kapcsán, illetve arra épülve tovább intézkedések várhatók, Brüsszel 140-150 milliárdos spórolást vár el Budapesttől. Már pedig ha ki akarunk kerülni a túlzottdeficit-eljárásból és nem akarjuk bukni a nekünk szánt kohéziós pénzek egy részét, akkor ezt meg kell lépnie a kormánynak.

Tavaly kétszer is a nadrágszíj összehúzására kötelezte a szaktárcákat a kormány, akárcsak már egyszer, idén februárban. Hogy pontosan hogyan fogják megspórolni az év elején kiadott 30 milliárdot, még azt sem tudni, a minisztériumok már leadták erre vonatkozó javaslataikat. A mostani 40 milliárdos csomag így érzékeny veszteség számukra, fűnyíróelv mentén mindenkit érint.

A takarékosságra biztosan szükség van, hiszen a kormány idén már az erre az évre előirányzott hiány 90%-át összehozta. Az államosított nyugdíjvagyonból megmaradt elemek pedig nem lesznek elegendőek az adat kikozmetikázására.

A spórolás hosszú távon azonban nem jelenthet megoldást, szerkezeti reformokra lesz szükség, többek között a közösségi közlekedés átalakítására, az egészségügyi finanszírozás megreformálására és hátra van még a legnagyobb falat: a nyugdíjrendszer végső átalakítása, vagyis az egyéni számlák kialakítása.

A kormány egyelőre elkötelezett az idei 2,5%-os hiánycél tartásában, a maastrchti kritérium a GDP 3%. A takarékosságra és reformokra nemcsak azért van szükség, mert pénzügyi megállapodást akarunk kötni az Európai Unióval és az IMF-fel, hanem újra ki akarunk lépni a kötvénypiacra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG